17.1 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

4,1 milliónál is több ukrán kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban

Dátum:

Megosztás:

Július végére 4,1 millió fölé emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.

Az uniós hivatal közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekültek júliusban az előző hónaphoz képest enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

A vizsgált hónapban június végéhez képest 45 915-tel, azaz 1,1 százalékkal nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban. A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (20 445 ember; +1,8 százalék), Csehországban (8400; +2,5 százalék) és Hollandiában (3515; +2,9 százalék) jegyezték fel. Ezzel szemben két tagországban, Lengyelországban (–6660; –0,7 százalék) és Lettországban (–1760; –4,2 százalék) csökkent az ideiglenes védelemben részesültek száma.

A háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek Németország  biztosította a legtöbb ilyen jogállást (1 153 865), ami a tagországokban kiadott összes menedékes státusz 28 százalékát tette ki. Németországot Lengyelország (971 080; 24 százalék), majd Csehország (357 540; 9 százalék) követte.

Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a július végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (33), Lengyelországban (26,4), Észtországban (25,9), Bulgáriában (25,3) és Litvániában (25) volt a legnagyobb, míg uniós szinten ez az adat 9,2.

Az ideiglenes védelemben részesülők 46,6 százalékát nők, 34,2 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 19,2 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...