-0.7 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

A fiatalok is tartanak a mesterséges intelligenciától

Dátum:

Megosztás:

A fiatalok egyszerre optimisták, de egyben félnek is a mesterséges intelligencia negatív hatásaitól. Ez derült ki a Boston Consulting Group felméréséből, amelyet a Brain Bar éves generációs kutatásának kereteiben végeztek el.

A BCG közleménye szerint a szeptemberi Brain Bar fesztivál résztvevőinek visszajelzései alapján a kommunikációs és vezetői képességek, a kreativitás, az innováció, a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a rugalmasság és alkalmazkodóképesség a karrier legfontosabb feltétele.

A válaszadó fiatalok 77 százaléka szerint az új technológiák elsajátítása fontosabb, mint a klasszikus tudásé, és 55 százalékuk úgy gondolja, hogy a számára szükséges készségek nagy részét nem a formális oktatáson keresztül fogja megszerezni. Összességében a válaszoló fiatalok több mint 40 százaléka tart a jövőtől, és bár 79 százalékuk összességében kedvezően ítéli meg a mesterséges intelligenciát, 49 százalék tart attól, hogy elbutulást okoz.

A közlemény szerint sokan számítanak mesterséges intelligencia alkotta valótlan hírek, médiatartalmak terjedésére. Káros következményei közé sorolták a katonai alkalmazást és a magánélet megfigyelését is, ugyanakkor elismerték, hogy segítheti az egészségügyet, olcsóbbá tehet költséges folyamatokat, segíthet az adminisztrációban, időigényes munkákat vehet át az embertől – tették hozzá.

A felmérésben az idei Brain Bar fesztivál 2163 vendége vett részt. A vizsgálat kérdésekre középiskolai és egyetemi hallgatók, valamint pedagógusok válaszoltak – olvasható a közleményben.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....