2.9 C
Budapest
2023. december. 11. hétfő

A Kreml közölte: Vlagyimir Putyin már tárgyalna Ukrajnával

Dátum:

Megosztás:

Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

„Az elnök soha nem zárta ki a kapcsolatfelvételt, az elnök mindig a nyitottságát hangoztatta” – mondta Peszkov, hozzátéve: Putyin „mindig is a produktív kapcsolatfelvétel híve volt és marad”, amely nem magáért a folyamatért, hanem az eredmény eléréséért történik meg.

Olaf Scholz német kancellárnak azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Putyinnal való tárgyalás lehetőségéről szólt, azt mondta, hogy „aligha mondható el, hogy a mérleg nyelve az orosz érdekek figyelembevétele felé billenne”.

A feszültség fokozása felé vezető újabb lépésnek nevezte, hogy

Lengyelország egy harckocsizó zászlóaljat vezényelt a Fehéroroszországgal közös határára.

Kifejezte meggyőződését, hogy Minszk mindent megtesz a biztonság fenntartása érdekében. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn kiadott hadijelentése szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán négy ukrajnai frontszakaszon 11 rohamot vertek vissza, ennek során több mint hétszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg.

A tárca „provokációnak” nevezte, hogy hétfő reggel a minisztérium sajtóközpontja nevében az orosz erőknek a Dnyepertől keletre lévő területeken végrehajtott „átcsoportosításáról” értesítették a vezető orosz hírügynökségeket. A hírt, amely szerint a műveletet annak érdekében rendelték el, hogy erőket szabadítsanak fel a más irányokba végrehajtandó támadásokhoz, a TASZSZ és a RIA Novosztyi negyed órával a kiadást követően visszavonta.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A donyecki térségben lévő Horlivkát kazettás lőszerrel támadták. A Kurszk megyei Popovo-Lezsacsi községnél egy civilt egy drónról ledobott robbanószerkezet megsebesített.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) donyecki parancsnoksága közölte, hogy elfogtak egy ukrán állampolgárt, aki arra készült, hogy a fűtési szezon kezdetén robbantásokat hajtson végre a régió létfontosságú létesítményeiben.

A „Donyecki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága hétfőn 30 évi szabadságvesztésre ítélte Oleh Zavaleckijt, az ukrán tengerészgyalogság volt szakaszparancsnokát, amiért tavaly márciusban Mariupolban négy civilt saját kezűleg, további kettőt pedig a társaival közösen agyonlőtt.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...