16.8 C
Budapest
2023. október. 1. vasárnap

A Motorola csúcstelefonokkal dörömböl a magyar piac kapuján

Dátum:

Megosztás:

Az 1928-ban alapított Motorola mindig is innováció élharcosa volt. Kevesen tudják, hogy a cég alkotta meg az első hordozható, majd az első kihajtható készülékeket is, de az első 5G-s technológiát is a chicagói vállalat mérnökeinek köszönhetjük. A vállalat az utóbbi időben figyelemre méltó mobiltelefonokkal jelent meg a piacon.

A Motorola némi tétovázás után ismét felvette a kesztyűt, hogy a mobiltelefonok piacán az élmezőnyben versenyezhessen.

A közelmúltban a vállalat fejlesztési hátrányba került, de a feladás úgy tűnik, hogy nem szerepel a cég szótárában, és váratlanul igen erős készülékkínálattal jelent meg az elmúlt hónapokban.

Berollereznek a piacra

A társaság ezt azzal magyarázza, hogy a Motorola hű akart maradni régi híréhez. Másrészt, amióta a Motorola Mobility LLC 2014-ben a Lenovo Group Holdings érdekeltségébe került, olyan komoly mérnöki és technológiai hátteret kapott a mobil telefon tervezéséért és gyártásáért felelő vállalati egység, hogy mára már az összes kategóriában fel tudják venni a versenyt a többi nagy gyártóval.

Az amerikai társaság a magyar piacon is megjelenik az új fejlesztésű modelljeivel. Piró Péter, a a Motorola magyarországi képviselője elmondta, hogy minden hazai operátornál és független forgalmazói csatornánál megtörtént a termékek belistázása. „Nemcsak fejlesztői, de kiskereskedelmi oldalon is mindent megteszünk, hogy újra a köztudatba kerüljön a Motorola márka.

Ezeknek az androidos telefonoknak az akkumulátorai bírják a legjobban

Ezeknek az androidos telefonoknak az akkumulátorai bírják a legjobban

Egy extra bevezető akció keretén belül például, most a Vodafone-nál a Motorola Razr 40 Ultra modellünk mellé elektromos rollert adunk ajándékba” – árulta e. A német Deutsche Telekom hét új modelljüket vette be a kínálatába, amivel nyilvánvalóvá vált, hogy a teljes európai piacon meglesz a bizalom a márka irányában.

A Motorola Edge és Razr modellcsaládjai ráadásul képesek lesznek felpezsdíteni a kínálatot azután, hogy elmúlt években már-már túlságosan uniformizálódott, egységessé vált a mobiltelefonok kinézete. Leagalább is Vladislav Ivanov regionális képviselő emiatt gondolja, hogy Lengyelország, Szlovákia, Románia, Szerbia és Bulgária után hazánkban is kétszámjegyű piaci részesedést fognak elérni.

A Pantone-nal diktálják a színeket

Ebben segít az a megállapodás is, amit két és fél évre kötött a Motorola a színek világának leismertebb globális cégével a Pantone-nal azért, hogy az Edge és Razr modellek közül egy mindig az év díjnyertes színében pompázhasson. A 2023-as nyertes Viva Magenta színű modell jelenleg a Razr eladások felét teszi ki.

Marek Toth, a magyar, cseh és szlovák piacért felelős vezető szerint a fejekben még nem kapcsolódik össze a Lenovo és a Motorola, pedig sok előnye származik a felhasználóknak abból, hogy a két márka közösen fejleszt. „Eddig ilyen háttere csak az Apple-nek és a Samsungnak volt” – emelte ki.

Rengeteg pozitívumot hoz, hogy a saját fejlesztésű Ready for app segítségével a laptop és a telefon kommunikál egymással, így csak wifire van szükség ahhoz, hogy valós idejű munkakapcsolat jöjjön létre a két készülék között – hívta fel a figyelmet a szakember. A pozitív felhasználói visszajelzések nyomán a Motorola már be is jelentette, hogy a Razr és Edge modellek után nemsokára az alacsonyabb kategóriájú G-szériában is elérhető lesz ez a rendszer.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...