22.7 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

A pénzromlás miatt novemberben több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok. – videó

Dátum:

Megosztás:

A pénzromlás miatt novemberben több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok.

Utoljára januárban kaptak emelést a nyugdíjasok, akkor 15%-kal emelték meg a havi összeget. Azóta azonban több minden is megdrágult, a sárgarépa például 89 százalékkal drágult júniusról júliusra.

A gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton az állami hírügynökség szerint a Tranzit Fesztiválon azt mondta, hogy „a fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz”.

Az előrejelzés szerint a 17,5 százalékot is meghaladhatja a pénzromlás üteme ebben az évben. Ez alapján korrekció járhat a nyugdíjasoknak. Ha így lesz, egy átlagos nyugdíjas 51 ezer forinttal többre számíthatnak novemberben az RTL szerint.

A törvény szerint ugyanis novemberben jár korrekció a nyugdíjasoknak, ha magasabb az infláció a tervezettnél. A Nyugdíjas Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa viszont már a múlt hónapban visszamenőleges emelést követelt, miután kiderült, hogy a vártnál lassabban csökken az infláció. A törvényben garantált nyugdíjkorrekció akár 200 milliárd forint költségvetési többletkiadást jelenthet.

 Az, hogy ilyen hosszú ideig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak, nem fogadható el. Különösen a legalacsonyabb ellátást kapóknál okoz ez nagy problémát, akiknek semmi tartalékuk nincsen és egyik hónapról a másikra élnek – nyilatkozta a Híradónak Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapít elnöke.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...