1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

A WHO szerint temetőre hasonlít Gáza legnagyobb kórháza, már kutyák portyáznak az épületben

Dátum:

Megosztás:

Szörnyű állapotok uralkodnak a Gázai övezet legnagyobb kórházában, amely körül napok óta súlyos harcok dúlnak. Közben az izraeliek újból humanitárius folyosót nyitottak, hogy a civilek az övezet északi részéből délre menekülhessenek.

Az izraeli hadsereg (IDF) szerint az Al-Shifa kórház területén, valamint az épületek alatt a Hamász alagutakat épített, ahová a fegyveres csoport irányítóközpontját és fegyverraktárait rejtette. Az egészségügyi központot ezért napok óta hevesen támadják. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO azt állítja: az Al-Shifa mostanra már inkább egy temetőre hasonlít. A szervezet szóvivője azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy legalább hatszáz sérült, beteg ember lehet még a kórházban, amelynek a folyosóin ráadásul nagyon sokan kerestek menedéket.

„Az épületek körül mindenütt holttesteket látni, amelyekkel már senki sem törődik. A halottakat nem temetik el, és nincs már hely a halottasházakban sem” – mondta Christian Lindmeier. Ezt a kórház orvosai is megerősítették. Mohamed Abu Selmia például azt mondta a brit médiacég tudósítójának, hogy az udvarokon halmokban állnak az oszlásnak indult tetemek.

Újabban kóbor kutyák jelentek meg, és marcangolják az élettelen emberi testeket.

Mint mondta, az izraeli hadsereg nem engedi, hogy elszállítsák és eltemessék az oszlásnak indult hullákat.

Az orvos arról is beszélt, hogy az áramhiány miatt nem működnek az inkubátorok sem. Szerinte már legalább hét koraszülött halt meg emiatt. Ugyanakkor az izraeli kormányfő egyik tanácsadója arról számolt be: felajánlották, hogy biztonságos helyre viszik az újszülött csecsemőket, de ezt a Hamász nem fogadta el. Mark Regev azt is elmondta, hogy inkubátorokat is küldenének Gázába, ha a szélsőséges iszlamisták engedélyeznék.

Inkubátorokat szállítana az izraeli hadsereg a gázai Al-Shifa kórháznak, de a Hamász ezt nem engedélyezi. Forrás: X / IDF
Inkubátorokat szállítana az izraeli hadsereg a gázai Al-Shifa kórháznak, de a Hamász ezt nem engedélyezi. Forrás: X / IDF

A civilek és főleg a kórházak védelmét sürgette az amerikai elnök is. Joe Biden azt mondta: az Egyesült Államok ezt elvárja Izraeltől. Hasonló hangnemben nyilatkozott a brit miniszterelnök is. Rishi Sunak arra szólította fel az izraeli hadsereget, hogy tegyen meg mindent a gázai civilek védelme érdekében, mert „már túl sok ember halt meg, ezért ideje szünetet tartani a harcokban”. Még ennél is tovább ment a francia elnök. Emmanuel Macron egyenesen követelte Izraeltől a hadjárat azonnali leállítását.

Közben az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy életét vesztette a Hamász egyik túsza. A 19 éves Noa Maricianót október 7-én rabolták el az Izraelbe betört palesztin fegyveresek. A szélsőséges szervezet szerint foglyuk egy izraeli légicsapásban vesztette éltét. Ugyanakkor az IDF szóvivője ezt nem volt hajlandó megerősíteni, csupán azt közölte, hogy

a fiatal lány katonai szolgálatának teljesítése közben vesztette életét.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy egy másik gázai kórház alatti alagutakban az elrabolt túszok nyomaira bukkantak. Daniel Hagar ellentengernagy a helyszínen mutatta meg mi mindent találtak.

Videó

A videóban egy lejárót látni, amely a Rantiszi gyerekkórházhoz alatt futó alagútba vezet. A tengernagy megmutatja a rejtekhely elektromos és szellőztető rendszerét, illetve az ott talált robbanó mellényeket, valamint azokat a nyomokat, amelyek arra utalnak, hogy a túszok egy részét ott tarthatták fogva. Daniel Hagar végül az egyik falra kiragasztott arab nyelvű táblázatról elmondja, hogy az a túszokat őrző fegyveresek beosztása. Jól látni az őrszolgálat kezdetének dátumát: október 7-ét.

Az izraeli hadsereg egy olyan videót is közzétett az X-en, amelyet az Al-Quds kórháznál, drónnal vettek fel. A képeken azt látni, amint egy palesztin fegyveres, vállán egy páncéltörő rakétával, bemegy a kórház épületbe, majd onnan nyit tüzet az izraeliekre.

Videó

Nem sokkal ezután a támadóval egy légicsapás végzett.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....