1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

Dátum:

Megosztás:

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei, kialakulásuk szerint

  • A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10 %-át.[1]
  • Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabéteszes felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved.[2]
  • A krónikus vesebetegséggel történő megbetegedések 44%-a diabétesz miatt alakul ki.[3]
  •  A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.[4]

A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül  a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.

A vesebetegek kezelése természetesen attól is függ, milyen stádiumban van a betegség, minden egyes stádiumban másra van szükség a gyógyításhoz, de az igazán meghatározó különbség nem ebben rejlik. A krónikus vesebetegség kialakulásának módja az, ami nagy eltéréseket eredményezhet a betegek terápiájában, ezért a sikeres kezelés érdekében minden esetben mérlegelni kell, hogy hogyan alakult ki a betegség.

Többféleképpen is kialakulhat krónikus vesebetegség?

Igen. A krónikus vesebetegség általában az idősebb korosztálynál fordul elő, a 65 és 74 év közötti férfiak 20%-át, az ugyanilyen idős nőknek pedig 25%-át érinti. Maga az életkor is egy jelentős rizikótényező, de számos más oka is lehet annak, hogy valaki vesebeteggé válik. [5]

Nagyon gyakori például, hogy a krónikus vesebetegség más betegségek szövődményeként alakul ki; az esetek döntő többségében a magas vérnyomás, diabétesz vagy szív- és érrendszeri problémák társbetegségeként.[6]

Ugyan ritkábban, de a krónikus vesebetegség felléphet még veleszületett vese- rendellenesség vagy genetikai hajlam miatt is, ha például felmenőinknek is voltak már veseproblémái.[7]

De mi köze a cukorbetegségnek, a magas vérnyomásnak vagy a keringésemnek a veséimhez?

A cukorbetegség azért vezethet veseproblémákhoz, mert a tartósan magas vércukorszint számos szervünket károsíthatja, többek között a veséinket is. Mivel a vesék szűrő feladatukat a bennük található milliónyi hajszálér segítségével látják el[8], ha ezek a hajszálerek sérülnek, a vese működése is kárt szenved. Amikor a magas vércukorszint állandósul szervezetünkben, az a vesében található vérereket roncsolja, így avesét behálózó hajszálerek beszűkülhetnek, majd el is záródhatnak, később pedig felhasadhatnak. A vesék károsodásának eredményeképpen salakanyagok maradhatnak vissza a szervezetben, miközben fontos tápanyagok elvesznek.[9]

A magas vérnyomás kétféleképpen okozhat problémát veséink működésében: úgy, hogy beszűkíti a vesébe vezető artériákat, és emiatt akadályozza a salakanyagok szűrését[10]; illetve úgy, hogy közvetlenül a vesén belüli ereket károsítja. A csökkent vérellátás következtében a veseműködés hatékonysága csökken, és a vese, nem távolítja el a teljes folyadékfelesleget. Az így visszatartott folyadék és nátrium miatt még magasabb lesz a vérnyomás is, és a vesék tovább károsodhatnak.

Szív- és érrendszeri problémák, például szívelégtelenség esetén, pedig azért áll fenn a vesebetegség kialakulásának esélye, mert szívünk felelős veséink megfelelő véráramlásáért. Ha tehát a szív funkciója [11]sérül, akkor ez nem biztosított. Az elégtelen véráramlás miatt pedig egy idő után sajnos a vesék egészsége is megromlik, és idővel nem tudják jól ellátni feladatukat.

A krónikus vesebetegséget a kiváltó októl függetlenül, ugyanúgy kell kezelni, nem?

Részben igen, részben nem. A vesebetegség kezelésének azért fontos meghatározója, hogy önmagában vagy egy másik betegség szövődményeként alakult-e ki, mert, ha egy másik betegség, például cukorbetegség, magas vérnyomás vagy szívelégtelenség miatt jött létre a veseprobléma, akkor az eredeti betegségeket is kezelni kell. Ha az alapbetegség kezeletlenül marad, akkor újra és újra problémát fog okozni, újra és újra létrehozza azt a jelenséget, ami eredetileg is rontott a vesék állapotán, és a veseelégtelenséget kiváltotta.  Így hiába kezelnék a veseproblémát önmagában, a terápia nem lenne elég hatásos, nem tudnának kellő eredményeket elérni.

Attól függően, hogy melyik betegség váltotta ki a krónikus vesebetegséget, különbözhet a kezelés néhány alappillére is. Sőt, (amennyiben szükséges) a gyógyszeres kezelést is befolyásolja ez a körülmény. Egyes veseproblémákra felírt gyógyszerek rossz hatással lehetnek a cukorbetegségre, magas vérnyomásra vagy szív-és érrendszeri állapotunkra, vagy rossz kölcsönhatásba léphetnek a felsorolt betegségekre szedett gyógyszerekkel, így ezeket is összhangba kell hozni, gondosan kell mérlegelni, melyik gyógyszert kaphatja a beteg.

Látható, hogy a terápia rengeteg eleme különbözhet egyes vesebetegeknél: az étrendtől, a mozgásterápián át a felírt gyógyszerekig, hiszen más egy cukorbeteg vesebarát étrend és más egy általános vesebarát diéta, más mozgástervet írhatunk fel egy szívelégtelen vesebetegnek, mint egy keringési problémáktól mentes páciensnek.  A krónikus vesebetegségre hatványozottan igaz ezért, hogy a siker érdekében teljesen egyénre szabott, komplex kezelése tervet kell kialakítani minden beteg számára!


[1] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9073222/

[2] https://www.kidney.org/news/newsroom/factsheets/Diabetes-And-CKD

[3] https://www.kidney.org/news/newsroom/factsheets/Diabetes-And-CKD

[4] https://www.kidney.org/news/newsroom/factsheets/High-Blood-Pressure-and-CKD

[5] https://www.kidney.org/kidneydisease/global-facts-about-kidney-disease

[6] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9383346/

https://academic.oup.com/eurheartjsupp/article/21/Supplement_B/B38/5422931

https://www.kidney.org/news/newsroom/factsheets/Diabetes-And-CKD

[7] https://www.kidney.org/atoz/content/about-chronic-kidney-disease

[8] http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=183

[9] http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=183

[10] https://vitalitasportal.com/magasvernyomas-kezeles/a-magas-vernyomas-es-a-vese/

[11] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9383346/

[11] https://academic.oup.com/eurheartjsupp/article/21/Supplement_B/B38/5422931

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....