1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Az ebéd utáni fáradtság leküzdése

Dátum:

Megosztás:

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a munkahelyén – vagy akár otthon – az ebédet követően majdnem elaludt. Az evés utáni fáradtságnak rengeteg oka lehet. Mutatjuk is, hogy milyen tényezők válthatnak ki nagyfokú fáradtságot, bágyadtságot, álmosságot, és mit is tehetünk ezek ellen a zavaró tényezők ellen.

A testünk és a szellemünk nem arra lett teremtve, hogy 8 órán keresztül éber maradjon és egy dologra – a munkára – koncentráljon. Ezért is tapasztalhatjuk azt, hogy délután már nem tudunk olyan hatékonysággal dolgozni, mint a délelőtti órákban. A kortizolhormon szintje is folyamatosan ingadozik, ami lehetetlenné teszi, hogy ennyi időn keresztül tökéletesen a munkánkra fókuszáljunk. Éppen ezért ebédet követően jól jöhet egy kis ebéd utáni séta, hiszen ez új lendületet adhat nekünk.

Sokan lemondanak a reggeli étkezésről, pedig a reggeli tápanyagai adnak nekünk energiát ahhoz, hogy jobban fókuszálhassunk a munkánkra. Ezek a tápanyagok energiát biztosítanak, amelyek segítenek a napi problémák megoldásában, illetve a produktivitás fokozásában. Ha nem reggelizünk, akkor nagyobb az esélye, hogy délben túlesszük magunkat, ami a vércukorszint emelkedését okozhatja.

A jóga a lassú mozgásokról és a mély lélegzetvételekről szól. A jóga mozdulatai segítenek feloldani a napi feszültséget. Nyilván a munkahelyen nincs lehetőség jógázni, de néha felállhatunk az asztaltól és néhány jógagyakorlatsort – ami nem kelt nagy feltűnést – elvégezhetünk állva is, hogy kicsit felpezsdítsük a vérkeringésünket.

A testünk nagy százaléka víz. Ha nem iszunk eleget, akkor az egész szervezetünk, így az agyunk is lelassul. A napközbeni vízfogyasztás lehetővé teszi, hogy kevésbé érezzük magunkat fáradtnak, mivel így tápanyagokat és friss oxigént juttatunk a szervezetünkbe, ez pedig segít a vérnyomás normalizálásában is.

A zöld tea tartalmaz koffeint, amely szintén segít a fókuszálásban, illetve katekin nevű vegyületekben is bővelkedik, amelyek antioxidánsokkal látják el a szervezetünket.

A fáradtsággal a testünk jelez nekünk, hogy szüksége van valamire. Ez a valami egy kevéske szünet is lehet. Napközben, munka közben tartsunk mini szüneteket, hiszen már ezt is meghálálja a testünk, ugyanis sokkal jobban tudunk majd a munkánkra koncentrálni.

Fényre szükségünk van, hiszen a fény segít a testünknek eligazodni, hogy mikor kell aludnunk, és mikor kell felébrednünk. Ha napközben fáradtak vagyunk, akkor hanyagoljuk a mesterséges fényt, sokkal inkább a természetes fényt helyezzük előtérbe.

A koffeinhez hasonlatosan a cukor is ad nekünk némi energiát, azonban néhány óra múlva jelentősen lecsökkenti a vércukorszintet, és megcsappan az energiaszintünk is. Ha valami édesre vágyunk, akkor fogyasszunk gyümölcsöt. Nemcsak egészséges, még energiát is biztosít a számunkra.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....