1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Baja van az OECD-nek Magyarországgal, és jelentős változtatásokat javasol

Dátum:

Megosztás:

A versenyképességhez nagyon komoly fordulatra van szükség az OECD szerint – mondta Hornyák József, a Portfolio elemzője.

A forgalomalapú ágazati különadók csökkentését, valamint a telefonhívásokra és az SMS-ekre kivetett távközlési adó fokozatos kivezetését javasolja a magyar döntéshozóknak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet most közzétett jelentése. Ebben több más mellett azt is megállapítja az OECD, hogy Magyarországon gyenge a piaci verseny, alacsony a termelékenység, kevés a bölcsődei férőhely és magas az időskori szegénység kockázata. Felhívják a figyelmet arra is, hogy növelni kell a helyi vasúthálózat és az alacsonyabb rendű utak fejlesztésére fordítandó forrásokat.

„Számos intézkedést javasol az OECD Magyarország számára, alapvetően azért kellene végrehajtani ezeket a lépéseket, hogy az ország versenyképesebb legyen a nyugat-európai országokkal, növekedjen a hatékonysága, a termelékenysége, a gazdasági növekedés, felzárkózás egy jobb pályára tudjon állni, ennek a legfontosabb adata a termelékenység alakulása” – mondta Hornyák József, a Portfolio elemzője az InfoRádióban, és magyarázatként hozzátette:

a magyarországi termelékenység nagyon alacsony, jelentősen elmarad az OECD-országok átlagától,

és nagyjából feleakkora, mint a legjobb öt OECD-országban.

„Azt állapítják meg, hogy a nagy, nemzetközi, tőkeerős vállalatok nagyon erősek és jó termelékenységet értek el Magyarországon, ugyanakkor kettősség jellemzi az országot: tőkeszegény, alacsony termelékenységű és kis beruházási tevékenységgel jellemezhető, hazai piacra összpontosító kkv-k jellemzik az országot, nagyon komoly fordulatra van szükség az OECD szerint” – ecsetelte Hornyák József.

Nagyon fontos megállapítás, hogy a digitális átállás terén is sok a tennivaló.

„Magyarország a lemaradók közé tartozik,

csak egy példa: a cégek alig több mint 60 százalékának van honlapja, az OECD-országok átlagában ez 80 százalék. Ez azért is fontos, mert a mai világban amelyik cégnek nincs honlapja, az gyakorlatilag nem is létezik” – mondta.

Az OECD kritikákat fogalmaz meg az ellátásokkal, a bölcsődei férőhelyekkel és a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatban is.

„Rugalmasabb nyugdíjrendszert és korhatárt javasolnak, és manapság nem hagyható ki a zöld átállás, a klímavédelem, a megújuló energiaforrások használata, az OECD e területeken is lemaradást tapasztal” – húzta alá Hornyák József.

A hazai piaci versenyről is megvan az OECD véleménye: versenyt ösztönző szabályozás bevezetését tartja szükségesnek.

„Hiszen úgy látja, hogy

Magyarországon sokat romlott a piaci verseny,

és nagyon sok alacsony termelékenységű cég aránytalanul nagy piaci részesedést szerzett az elmúlt időszakban.”

Az OECD szerint csökkenteni kellene a forgalmi alapú ágazati különadókat is, ezek ugyanis akadályozzák a termelékenyebb cégeket. Ezenkívül fokozni kell a korrupcióellenes intézkedéseket, és a GVH tekintetében is komoly reformokat lát szükségesnek az OECD, „jobban kell figyelni a cégek közötti összejátszásra, hatékonyabb vizsgálatokra van szükség”.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....