17.1 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Belovagolt az Anna-bálba a Készenléti Rendőrség is – fotók

Dátum:

Megosztás:

A korábbi évekhez hasonlóan a balatonfüredi eseményen a Készenléti Rendőrség lovasaiból álló Nemzeti Lovas Díszegység is részt vett. Az egyenruhát viselő huszárok, valamint lovaik nagy sikert arattak jelenlétükkel a rendezvényen.

Kenderes, Hellasz, Jagelló, Duhaj, Béres és Tüzér is ott volt abban a díszegységben, mely díszsorfallal köszöntötte a 198. Anna-bál résztvevőit. Lovak és lovasaik ezen kívül a bál előtt még a tavalyi bál szépe hintóját is végig kísérték Balatonfüreden, míg a nagyszabású rendezvény másnapján a már újdonsült Anna-bál Szépének, illetve udvarhölgyeinek biztosítottak díszkíséretet.

A Nemzeti Lovas Díszegység élén Kenderes, a sárga mezőhegyesi gidrán volt a parancsnoki ló, míg Jagelló, a szürke mezőhegyesi sportló vitte a csapatzászlót. Mezőhegyes lovassági zászlaját Tüzér, míg az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel szorosan együttműködő Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. zászlóját pedig Béres. Utóbbi két ló mindegyike fekete nóniusz, ahogy a díszegység többi tagjai is.

Idén első alkalommal Erdélyből a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok is a díszegység tagjai voltak meghívottként. Ennek apropója, hogy az aradi vértanúk egyike, Kiss Ernő honvéd altábornagy, a Hannover-huszárok parancsnoka volt. Mint ismeretes, Kiss Ernő szorosan kötődött az Anna-bálhoz, hiszen itt ismerte meg későbbi feleségét.

A huszárság modern kori megjelenítése 2001. január 1-je óta tartozik a rendőrség feladatkörébe. Az akkori belügyminiszter hozta létre Magyarország Nemzeti Lovas Díszegységét a lovas tradíció megőrzése érdekében. A díszegység bázisát a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztály állománya, valamint a területi szervek lovas szolgálata adja.

A magyar huszár a történelemben való több mint 500 éves helytállásáért 2007-ben Magyar Örökség Díjat kapott, emellett a Hungarikum Bizottság döntése értelmében 2017-ben a hungarikumok közé is bekerült.

A Nemzeti Lovas Díszegység huszárai a 8. Coburg huszárezred egyenruháját viselik: piros nadrágjukkal, fehér kesztyűben és zöld felsőruházatukkal jelenítik meg a nemzeti trikolort.

Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu
Anna-bál
Anna-bál

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...