-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Betonba öntötték a lengyel vendéget, rendőreink elfogták őket..

Dátum:

Megosztás:

A Debreceni Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását pénteken, akik a megalapozott gyanú szerint egy Nagyhegyesen lévő hétvégi házban megöltek egy lengyel férfit.

A Debreceni Törvényszék szóvivője közölte: a döntést az ügyészség és a férfi tudomásul vette, míg a nő fellebbezést jelentett be.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a pár az otthonában látta vendégül a lengyel férfit, akivel a 41 éves magyar férfi külföldi munkája során barátkozott össze. Azóta ugyan nem tartották a kapcsolatot, azonban a nyáron megbeszélték, hogy a lengyel férfi Magyarországra jön meglátogatni őket. A pár elment érte a repülőtérre, majd különböző programokat szerveztek számára.

Szeptember 30-án este szalonnasütést tartottak egy Nagyhegyesen lévő hétvégi házban, beszélgettek,

alkoholt is fogyasztottak, a két férfi azonban szóváltásba keveredett, verekedni, dulakodni kezdtek, ami a lengyel állampolgár halálához vezetett.

A közlemény szerint a pár ezután úgy döntött, hogy eltünteti a holtestet. A férfi csaknem tíz órával a verekedést követően ásott a kertben egy majdnem kétméteres gödröt, beletették a testet. Eközben egy hordóban elégették ismerősük személyes tárgyait és hátizsákját. Napokkal később a férfi mintegy 12 centiméter vastagságban betont öntött a betemetett holttestre.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....