-1.3 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Brutális támadás indult itthon a bankszámlák ellen

Dátum:

Megosztás:

Naponta 75 millió forintot csalnak el a magyar bankkártya- és bankszámla-tulajdonosoktól, negyedév alatt csaknem hétmilliárd forintot vittek el a csalók.

Drámai módon emelkedik a digitális visszaélések értéke: az idén a második negyedévben a bankkártyáinkat és a bankszámláinkat ért kár összege meghaladta a 6,92 milliárd forintot – írja a 24.hu. Egyetlen negyedév alatt több mint 45 százalékkal növekedett a kárérték, az első negyedévben még „csak” 4,76 milliárd forint kárt jegyeztek fel a bankok.

Naponta pedig már 75 millió forintot tettek zsebre a csalásokkal, a visszaélésekben érintett pénzek több mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el.

Az idei első félévben elcsalt pénzek 11,68 milliárdos összege 25 százalékkal haladja meg azt a kárértéket, ami 2017 és 2021 között 4 év alatt összesen keletkezett a magyar elektronikus fizetési piacon.

Hiába van a visszaélések számában továbbra is 90 százalék körüli súlya a bankkártyás csalásoknak, a kárértékben a bankkártyás visszaélések aránya nem éri el a 28 százalékot. A bankkártyapiacon a kétfaktoros hitelesítés miatt a csalók dolga is nehezebb.

Az egy csalásra jutó átlagösszeg a bankkártyák esetében alig haladta meg a 42 ezer forintot, ezzel szemben

a számla-lecsupaszítások esetében az átlagösszeg meghaladta az 1,065 millió forintot.

Amíg a bankkártyás csalások teljes kárértékének 28 százalékát terhelték az ügyfelekre a bankok, a számlákat lecsapoló csalók szinte minden esetben úgy férnek hozzá a számlákon tárolt összegekhez, hogy az ügyfelek azok adatait valamilyen módon megosztják velük, a számlákat támadó csalók által okozott károk közel 93 százaléka a számlatulajdonosok kára, azokat senki nem téríti meg számukra.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....