-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Döbbenetes brit háborús bejelentés, Ukrajna léte van veszélyben

Dátum:

Megosztás:

The Telegraph értesülései szerint komoly veszélybe kerülhetnek az Ukrajnába küldhető fegyverszállítmányok, ugyanis Nagy-Britanniának elfogytak az adományozható védelmi felszerelései.

Más országoknak is közbe kell lépniük és nagyobb terhet kell vállalniuk

– nyilatkozta a lapnak a forrás.

Ben Wallace volt védelmi miniszter hozzátette, hogy lemondása előtt arra kérte Rishi Sunak miniszterelnököt, hogy költsön

további 2,3 milliárd fontot Ukrajna támogatására.

Hozzátette, hogy az Egyesült Királyságot Németország már most megelőzte a katonai adományozásban, ezért szükséges lenne az eddig vállalt finanszírozás további, 50 százalékos növelése. Az EU-nak és a NATO-nak egyaránt aggályai vannak a támogatás csökkenése miatt, mivel a konfliktus a 20. hónapjába lép.

A LAP SZERINT A NYUGATI SZÖVETSÉG AZ ELMÚLT NAPOKBAN SZÁMOS CSAPÁST SZENVEDETT EL.

Ukrajna támogatása ugyanis csökkent az Egyesült Államok költségvetési tervezete miatt, a választást szuverenista párt nyerte Szlovákiában, valamint a Lengyelország és Kijev közötti viták is felerősödtek a gabonaszállítások miatt – írja a Mandiner.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....