0.7 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Dráma a budapesti buszon: a 17 éves lány hiába könyörgött segítségért a sofőrnek, hidegen hagyták a történtek

Dátum:

Megosztás:

A férfi először beszélgetni akart a lánnyal, majd miután a fiatal ezt nem akarta, bicskát rántott és fenyegetőzni kezdett. Hiába kért segítséget a sofőrtől, őt hidegen hagyták a buszon történtek.

Felháborodott posztot tett közzé egy édesanya az egyik budapesti Facebook-csoportban. Az asszony beszámolója szerint Pesterzsébeten, szeptember 28-án, dél körül az egyik helyi buszon késsel megfenyegették a 17 éves lányát, amit az utasok többsége végignézett.

Kicsivel dél után a 17 éves lányom a 224-es buszon utazott a Boráros tér felé, amikor a városközpontban egy középkorú férfi leült mellé

 írta az anyuka. 

„Beszélgetett vele, de a lányomnak ehhez nem volt kedve, így pár perc elteltével lezárta azt. Ám a férfi elkezdett erőszakoskodni, ekkor egy 18 év körüli fiatalember – hálásak vagyunk a bátorságáért – rászólt a férfira. Azonban a férfi ahelyett, hogy békén hagyta volna a lányomat, elővett egy bicskát.Megfenyegette vele fényes nappal a fiatalembert és a lányomat a tömött buszon. Ezt követően lányom valahogy kijött mellőle, és az egyik megállóban előrefutott a sofőrhöz”

Az utasok többsége végignézte a jelenetet – Illusztráció/Fotó: Máté Krisztián

Az asszony szerint a lány hiába sietett segítségért a sofőrhöz, az nem volt kíváncsi a problémájára. 

A buszsofőr mondta, hogy nem tud semmit sem tenni, de akkor maradjon itt, vagy ha gondolja, tegyen feljelentést a rendőrségen. A lányomnak szerencsére a sokkon kívül semmi baja nem lett. Vigyázzunk egymásra!

– zárta az asszony. Lapunk megkereste a lány édesanyját, de egyelőre nem érkezett válasz tőle. 

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a BRFK-t, ezidáig a rendőrségre nem érkezett az esettel kapcsolatban feljelentés. A rendőrség azt javasolja, hogy aki bűncselekmény áldozata lett, mindenképp tegyen bejelentést.

Nem ez az első eset

Még július 28-án reggel arról érkezett a rendőrségre bejelentés, hogy az egyik kalocsai buszmegállóban egy távolsági járat sofőrjével szemben agresszíven viselkedett egy utas, megütötte őt, illetve késsel hadonászott – tájékoztatott a Police.hu. A kiérkező járőröknek a sofőr elárulta, hogy

már akkor nézeteltérés alakult ki köztük, amikor a férfi Soltvadkerten felszállt a járatra.

Az utas ugyanis egy kürtőskalácsot tartott a kezében, aminek a morzsáit szétszórta a buszon. A sofőr kérte, hogy ne koszolja össze a járművet és ne egyen menet közben, de ez nem tetszett a férfinak, ezért amikor senki sem látta, egy tapétavágó késsel összekarcolta az egyik ülés háttámláját. A férfi ezután elaludt, ráadásul olyan mélyen, hogy amikor a busz a kalocsai végállomáshoz ért, a sofőr csak sokszori próbálkozásra tudta felkelteni.

Ekkor ismét felháborodott a férfi, szitkozódott és fenyegetőzött, közben pedig további károkat okozott a busz belsejében a tapétavágóval.

Amikor leszállt, a jármű külsejét is megrongálta, majd fogott egy fahusángot, és a sofőr felé dobta. Az agresszív férfi ráadásul egyszer arcul is csapta a vezetőt, majd csak ezután távozott a helyszínről. Jó hír azonban, hogy a tanúk által ismertetett személyleírás alapján és a beszerzett kamerafelvételek segítségével a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. 

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...