-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Egy európai uniós ország kezdte ijesztgetni a világot

Dátum:

Megosztás:

Az észt hírszerzés szerint az orosz hadiipar átállt az időszakosról a folyamatos termelésre.

Az észt hírszerzés vezetője, Ants Kiviselg az RBC-Ukrajnának adott interjújában elmondta, hogy az oroszok havonta körülbelül 1,5 millió lőszert tudnak előállítani békeidőben. Azonban nemrég az orosz hadiipar folyamatos termelésre állt át, így a korábbinál is több lövedéket, illetve rakétát tudnak készíteni – mondta Kiviselg, írja a Magyar Nemzet.

A szakértő szerint az ukrajnai háború kirobbanása előtt az oroszok kilencezer harckocsival és 36 ezer páncélozott járművel rendelkeztek.

MÉG HA ABBÓL A SZEMPONTBÓL IS NÉZZÜK, HOGY A FELSZERELÉS ELAVULT, ÉS HÁROM EGYSÉGBŐL CSAK EGYET TUDNAK AZONNAL HADRENDBE ÁLLÍTANI, AKKOR IS HATALMAS SZÁMRÓL, HÁROMEZER HARCKOCSIRÓL ÉS 12 EZER PÁNCÉLOZOTT SZEMÉLYSZÁLLÍTÓRÓL BESZÉLÜNK,

de, mint mondta, ez nem vonatkozik például a ballisztikus rakétákra.

Ballisztikus rakétákat természetesen nem tudnak ilyen mennyiségben gyártani

– tette hozzá az észt hírszerzés vezetője.

Azonban a rakéták előállítása terén is előrelépéseket ért el az orosz hadiipar, ugyanis a The New York Times nemrég arról számolt be, hogy Oroszországnak sikerült kijátszania a nyugati szankciókat és exportellenőrzéseket, ezzel a háború előtti szint fölé növelve a rakétagyártást.

Az Institute for the Study of War (ISW) jelentése szerint az orosz hadsereg gyorsabban növelte precíziós rakétakészletét, mint azt a korábbi előrejelzések sugallták.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....