0.7 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Egy napig rostokoltak az olaszországi repülőtéren magyarok, szállást sem kaptak a városban

Dátum:

Megosztás:

Közel egy napja rostokolnak Trevisóban egy budapesti Ryanair-járat utasai, ám nem kaptak szállást, a repülőtérről pedig elküldték őket a rendőrök.

A Budapestre tartó repülőnek szombat este kellett volna felszállnia: eredetileg 21:30-kor indult volna az olasz városból, ám a rossz időjárási körülmények miatt csak később, 22:30 körül engedték felszállni az utasokat a gépre.

Ekkor 22:50-es indulást lőttek be, de mire végül elindultak volna, bezárt a repülőtér, így az utasokat leszállították a repülőről, majd visszaterelték őket a reptér épületébe. Ekkor kaptak egy üzenetet a Ryanairtől, miszerint több járat is késik, és ezért nincs szabad szállás Treviso közelében. A légitársaság kijelentette, hogy emiatt nem tudnak gondoskodni az utasok elszállásolásáról, így azt mindenkinek magának kell megoldania. Hozzátették azonban, hogy ennek a költségét visszatérítik.

Az utasok egy része taxit hívott, és próbált szállást találni, ám sokan kénytelenek voltak a repülőtéren éjszakázni, a kapuknál. A székeken és a földön aludnak, hajnali négykor azonban kizavarták őket a rendőrök.

Az éjszaka folyamán kaptak egy újabb üzenetet a légitársaságtól, melyben arról tájékoztatták őket, hogy 14 órakor száll fel a gépük, ám ez is 16 órára tolódott.

Az egyik utas elmondása szerint 20 euró értékben kaptak étel- és italkuponokat, ám ebből a reptéren csupán egy szendvicset és egy kólát tudtak venni.

Telexnek nyilatkozó utas szerint 200-250-en próbálnak eljutni Budapestre; a repülőgépre várók között van kisbabás szülő és egy Parkinson-kórban szenvedő idős úr is.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...