1.7 C
Budapest
2023. december. 11. hétfő

Emelkedik a tó vízszintje, ez jó jel..

Dátum:

Megosztás:

Nyolc nap alatt 4 centivel emelkedett a Balaton vízszintje. Ez azért érdekes, mert ilyenkor még apadni szokott a tó. A jelenlegi 96 centis vízállás több mint bíztató a jövő szezonra nézve.

Bár a következő napokra nagyobb esőket nem ígérnek, de nem zárható ki, hogy a keddre jósolt újabb eső, hiszen főleg a Dunántúlon várható újabb csapadék, akár újabb centivel hizlalhatja a Balatont. A tó pedig már így is közelít a bűvös 100 centis határhoz.

Hétfőn délután 96 centi volt az átlagvízszint, ami néggyel haladta meg az október 22-ei állapotot. Mindez ez annak fényében érdekes, hogy a szeptemberi melegben, azaz még bő egy hónappal ezelőtt is 97 centit mértek. Akkor egy balatoni Facebook-csoportban egy szakértői poszt leírta a különös jelenség okát: a víz fölött egy olyan páraréteg alakult ki, amelyet a többnyire csekély légmozgás nem tudott kimozdítani, így minimálisra csökkent a párolgási veszteség.

Ráadásul az október is elég melegnek tűnik, voltak kimondottan nyárias napok. Ezért írhattuk október 23-án, hogy a 17 fokos Balatonban akár meg is lehet mártózni, hiszen az ünnepre napsütést jósoltak, ami bejött.

Jelenleg Balatonkenesénél 15.4 fokos a tó vize.

Tavaly ősszel 69 centi volt a legalacsonyabb vízállás, ami bár nem sok, de nem mondható vészesnek sem. Szeptember végére érte el ezt a tó, ehhez képest most majd 20 centivel több van a Balatonban.

A szakembereket azonban megosztja a vízszint kérdése. Többen is azt mondják, nem baj, ha olykor alacsony a vízszint, mert az kedvez a nádasoknak.

Padisák Judit limonológus arról beszélt, ha nagyon magas a tó vízállása, adódhatnak problémák. Bár ő főleg a tó foszforterhelése miatta aggódik, és éppen ezért a természeteshez közeli állapot visszahozását szorgalmazza. Ilyen esetben ugyanis a „víz partra futásával erősödik a szárazföldi ökoszisztémákkal való kapcsolat, a hullámzás ki tudja tenni a partra a hulladékot, elhalt hínárdarabokat, elhalt nagyobb szervesanyag-darabokat, és turzások épülnek.”

Ami a vízállás illeti: amikor a Balatonnak nagyon alacsony volt a vízállása, 2000 és 2004 között, az segítette a nád regenerációját – fogalmaz.

A tó akkor visszaszerezte a természetes partvonalát, annyira visszahúzódott a víz. Turzások épültek, a turzásokra kirakódott az algaszövedék, a hínár, a nád, minden. Ezzel a tó üledékéből nagyon sok foszfor távozott el. Tehát a tó vízminősége szempontjából ez kifejezetten jó volt, akármennyire kellemetlen volt a turizmusnak.

fotó: Infostart
fotó: Infostart

Idén tehát ilyen jellegű tisztulás az említett okok miatt nem várható, sőt, ha átlagosan csapadékos lesz a tavasz és a nyárelő, akkor újra előállhat az a helyzet, hogy engedni kell a Balatonból. Az előírások szerint 120 centi felett ez kötelező, hiszen akkor már a déli oldalon a part menti településeket áradás fenyegetné.

Így volt ez június elején is, amikor 121 centit mértek és ez kapóra jött a Bahartnak, hogy a Sió-csatornába kerülő víz miatt felúszhasson négy, összesen 5,7 milliárd forintba kerülő hajójuk (két komp és két katamarán). Bár ez akkor nagy vitát kavart, mondván veszélyes vizet leengedni, de a Sión történő leeresztéskor csak 6 és fél centit vesztett a tó, ami, mint a legutóbbi adatok is igazolják, meg sem kottyant neki. A kompok egyike pedig már most ősszel kihajózott.

Siófok, 2023. június 28.
A drónnal készült felvételen a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyik új kompját vontatják a Sió-csatorna balatonkiliti duzzasztógátjánál 2023. június 28-án. A Bahart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja 2021-ben készült el a komáromi hajógyárban, ahonnan egy héttel ezelőtt indultak útnak, hogy a Dunán lehajózva a Sió-csatornán keresztül elérjék a Balatont.
MTI/Vasvári Tamás
Siófok, 2023. június 28. A drónnal készült felvételen a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyik új kompját vontatják a Sió-csatorna balatonkiliti duzzasztógátjánál 2023. június 28-án. A Bahart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja 2021-ben készült el a komáromi hajógyárban, ahonnan egy héttel ezelőtt indultak útnak, hogy a Dunán lehajózva a Sió-csatornán keresztül elérjék a Balatont. MTI/Vasvári Tamás

Az biztos, hogy idén már nem kell olyan extrém alacsony vízállásra számítani, mint 2002 és 2004 között előfordult, 2003 szeptember 1-jén 23 centimétert mértek Siófoknál.

A Szabadidősport Egyesület Révfülöp tagjai szezonzáró csobbanást rendeztek a Szigeti strandon.

Nyolc októberi rozmár mártózott meg a tóban vidáman, egymást erősítve és a partról szurkolók buzdítását élvezve vasárnap – írja a veol.hu.

Tavaszi, húsvéti csobbanásukhoz képest most a víz hőfoka sokkal kedvezőbb volt, egyesek szerint a strandidő nem ért véget, mások pedig úgy vélték, hogy nem tudnak olyan hülyeséget kitalálni, amiben ne találnának követőkre barátaik között.

Forrás nyomán

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...