17.1 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Figyelem, visszatért egy átverés: újra üdülési jogos megtévesztés miatt bírságolt a GVH

Dátum:

Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 milliós bírságot szabott ki három cégre, amiért tudatosan megtévesztették az üdülési joguktól megszabadulni kívánó, gyakran idős fogyasztókat.

A nemzeti versenyhatóság ismételten fokozott odafigyelésre és megfontoltságra figyelmeztet minden üdülési jog-tulajdonost.

A nemzeti versenyhatóság tavaly indult vizsgálata megállapította, hogy három vállalkozás megtévesztette a fogyasztókat, amikor telefonos megkeresések, illetve személyes tárgyalások során valótlan tájékoztatásokat adtak számunkra üdülési joguk értékesítésének körülményeivel és feltételeivel (így a fizetési móddal és a vevő személyével) kapcsolatban. A cégek célzottan keresték meg az üdülési joggal rendelkezőket, azt állítva, hogy egy magánszemély megvásárolná tőlük üdülési jogot, készpénzért.  A tényleges szerződésekben azonban ehelyett már pénzre nem váltható kreditek szerepeltek ellenértékként, egy zárt vásárlási rendszerben, melynek eléréséért az ügyfeleknek különböző jogcímeken (konvertálási, rendszerhasználati és aktiválási díj, forgalmi jutalék) további költségeket kellett fizetniük.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés mérlegelésekor figyelembe vette többek között, hogy a cégek által megcélzott fogyasztói kör sérülékeny és kiszolgáltatott a megtévesztő üzeneteknek, mivel azok gyors megoldást kínálnak egy jellemzően komoly anyagi megterhelést jelentő problémájukra. A hatóság tekintettel volt arra is, hogy a cégekben olyan személy is betölt vezető tisztségviselői pozíciót, aki egy elmúlt 10 évben pontosan ugyanilyen okból elmarasztalt vállalkozásnak is tagja volt, így a mostani jogsértésekre egyértelműen a törvénysértés tudatában került sor. „Tudták, hogy nekünk egy forint készpénzt sem fognak fizetni” – idézi a GVH határozata a hatósághoz érkezett, számos lakossági panasz egyikét.

A hatóság mindezek figyelembevételével a törvényi keretek között maximálisan kiszabható bírságot, összesen 14 millió forintot szabta ki a Web Trender Kft.-re, a BIÁS Trade Kft.-re („f.a.”) és az ERATEX Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-re, egyúttal megtiltva számukra a jogsértő magatartás folytatását. A GVH eltiltotta a további jogsértéstől az Üdülési Jog Károsultak Érdekvédelmi Szövetségét is, amely csupán arra szolgált, hogy elnevezésével a cégek elnyerhessék a felkeresett ügyfelek bizalmát.

Az üdülési jogok tulajdonosait célzó megtévesztő gyakorlatok a 2010-es évek egyik jellemző jogsértés-típusának számítottak, a visszatértükre utaló jelekre pedig a versenyhatóság két évvel ezelőtt hívta fel az érintettek figyelmét. A GVH ismételten nyomatékosan azt javasolja az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.

Az üdülési jogok kérdéskörével – a hatósági eljárással párhuzamosan – Családbarát Munkacsoport is kiemelten foglalkozott. A GVH által tavaly életre hívott, szakmaközi munkacsoport célja az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott Fogyasztóvédelmi Kerekasztal munkájának segítése, illetve a családokat segítő jogalkotás és jogalkalmazás támogatása.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/4/2022.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...