18.4 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Fontos döntést hozott Ruzsa Magdi.., az énekesnőnek mérlegelnie kellett…

Dátum:

Megosztás:

Rúzsa Magdi élete a feje tetejére állt, amikor megszülettek hármasikrei. Bár az anyukának a három pici gyerekkel nincs könnyű dolga, mégis jól veszi az akadályokat.

Az énekesnő most a TV2-nek adott interjúban beszélt arról, hogy milyen érzés háromgyermekes anyukaként énekelni a színpadon – ugyanis még erre is szakít időt anyai feladatai mellett.

Azt érzem, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztam, így még nekem is jobb ez a lassabb tempó. Valahogy azt érzem, hogy jobban meg tudtok élni ezáltal mindent, és nem érzem azt, hogy elveszek magamtól vagy a gyerekektől, amikor becsukom magam mögött az ajtót. Pont ez a heti egy alkalom nagyon jól esik, feltölt

– magyarázta Magdi, aki a gyerekek születése után úgy döntött, hogy visszavesz a tempóból és heti egy koncertnél húzta meg a határt.

Én is más lettem sok szempontból. Sokat vagyok a gyerekekkel, az ember 0-24-ben ugyanazt csinálja, nekik a rutin a legfontosabb. Előtte megszoktam egy másfajta életet, és hirtelen csöppentem bele ebbe a háromgyerekes anyuka szerepbe. Ezért ez a heti egy alkalom, amikor ki tudok törni, és ott tudok állni a színpadon, ez nagyon kell nekem. Tényleg hiszek abban, hogy boldog anyuka, boldog baba.

Videó

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...