20.3 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Gyerekkoruk óta szerelmesek voltak – Házasságkötésük után 5 perccel hatalmas tragédia történt

Dátum:

Megosztás:

Senki nem él örökké, az élet pedig őrületes sebességgel elrepül felettünk, éppen ezért lenne fontos, hogy minden napból a lehető legtöbbet hozzuk ki. Merjünk álmodni és tegyünk meg érte mindent, hogy valóra válthassuk a vágyainkat, mert nem tudhatjuk, hogy mikor jön el az utolsó nap az életünkben.

Egy fiatal pár tragikus esete is erre hívja fel a figyelmünket, akik életük hátralévő részét már nem tölthették el együtt úgy, ahogyan eltervezték.

A történet a 20 éves Rhiannon-ról és a 19 éves Harley-ról szól, akik már gyerekkoruk óta szerették egymást, így hát úgy döntöttek, hogy Isten színe előtt fogadnak örök hűséget egymásnak, míg a halál el nem választja őket.

Sajnos ez túlságosan hamar bekövetkezett, olyan hamar, hogy 5 perccel házasságkötésük után itt hagyták a földi létet mind a ketten.

Egy csodálatosan békés és napfényes napon minden a tervek szerint alakult, miközben a mennyasszony, Rhiannon csak arra tudott gondolni, hogy milyen boldog élete lesz szerelme, Harley oldalán. Felidézte azt a sok szép emléket, amit közösen éltek át és reménnyel telve készült fel az elkövetkezőkre, amelyek csak tovább fogják erősíteni a kettejük közti köteléket.

életmód,történet,férj,feleség,tragikus halál

Miután a fiatalok kimondták az igent, elhagyták a ceremónia termet és elindultak a lagzi helyszínére, hogy együtt ünnepelhessék meg frigyüket a szeretteikkel. Az úton azonban szörnyűség történt.

Egy pótkocsit húzó kamion ütközött az autójukkal, miközben az autópályára kanyarodott. A kamionsofőrnek nem esett baja, ám a friss házasok a helyszínen életüket vesztették.

A családtagok, akik az esküvői autót követték, az egész eseményt végignézték. A szülők számára ez volt életük legfájdalmasabb pillanata, amit valóságos rémálomként írtak le.

életmód,történet,férj,feleség,tragikus halál

Ugyanazon anyakönyvvezető, aki összeadta őket, nem sokkal később halálukat mondta ki.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

Forrás, fotó: tudasfaja / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...