2.9 C
Budapest
2023. december. 11. hétfő

Ha ez igaz, akkor az hatalmas botrány – kiderült, miért vettek őrizetbe két szakszervezetist az Audinál

Dátum:

Megosztás:

Különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt kezdeményezi a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy érdekképviseleti szerv két elnökségi tagjának letartóztatását egy folyamatban lévő nyomozásban – közölte a vádhatóság. Az Audi Hungaria Zrt. megerősítette, hogy az érintett szervezet az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ). Az érdekképviselet elhatárolódott a két férfitól és kezdeményezi a kizárásukat.

Ahogy arről még csütörtökön az első között beszámoltunk az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezletéről a rendőrök bilincsben elvittek két elnökségi tagot.

A főügyészség a közleményben pénteken azt írta, az egyik elnökségi tag 2019-ben létrehozott egy kft.-t, amelynek egyszemélyben tulajdonosa és ügyvezetője lett.

A gyanú szerint a gazdasági társaság a létrehozását követően

két év alatt mintegy 537 millió forint értékben állított ki fiktív számlákat az érdekképviseletnek, azok mögött valós tevékenység nem volt.

A számlák ellenértékét a szakszervezet részéről minden esetben a terhelt fizette ki a saját ügyvezetése alatt álló cégnek.

A férfi cége kizárólag az érdekképviseleti szervvel áll gazdasági kapcsolatban, így megalapozott annak gyanúja, hogy a céget a férfi az autógyártó cég érdekképviseleti szerve vagyonának eltulajdonítása céljából hozta létre – írták.

Hozzátették, hogy a férfi az érdekképviseleti szerv beszámolóit több esetben ellentmondó tartalommal maga nyújtotta be a bíróságra, a beszámolókat könyvvizsgáló nem vizsgálta, pedig kötelező lett volna.

A gyanúsított az elkövetési idő alatt tíz ingatlant vásárolt. Amikor tudomására jutott az eljárás, az ingatlanokat a testvérének ajándékozta. Kilenc ingatlan esetében ennek ellenére zár alá vételt rendeltek el.

A másik elnökségi tag igazolható jogcím nélkül mintegy 60 millió forintot vett fel készpénzben a szakszervezet bankszámlájáról.

Az összeg egy részét a férfi a saját bankszámlájára fizette be, másik részét online szerencsejátékra költötte.

Az ügyészség álláspontja szerint mindkét férfival szemben megállapítható a szökés-elrejtőzés veszélye, tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék az eljárást és további bűncselekményt követnének el.

Az Audi Hungaria Zrt. az MTI-vel azt közölte: Németh Sándor, az AHFSZ elnöke csütörtökön tájékoztatta a vállalat vezetését arról, hogy aznap a rendőrség őrizetbe vette a szakszervezet két vezető tisztségviselőjét és a hatóság további nyomozati cselekményeket folytat a szakszervezetnek a vállalat területén található irodáiban.

Az AHFSZ a Facebook-oldalán péntek délután közzétett közleményében azt írta, hogy elítélik a két férfit, elhatárolódnak tőlük, és kezdeményezik a szakszervezetből való kizárásukat.

Facebook-post

Jelezték, emellett megtesznek minden jogi lépést annak érdekében, hogy az okozott kárt visszaköveteljék.

Az AHFSZ elnöksége vizsgálja, melyek azok az intézkedések, amelyek a szervezet zavartalan továbbműködését biztosítják – tették hozzá.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...