18.8 C
Budapest
2023. október. 1. vasárnap

Háborús gépek és a repülés öröme vár mindenkit a Börgöndi Repülőnapon

Dátum:

Megosztás:

2023-ban is szeptember második vasárnapján rendezik meg az Albatrosz Légiparádét Székesfehérvár felett. A színes és izgalmasabbnál izgalmasabb programokban idén sem lesz hiány.

dsc3066
dsc3066

Ha a szakértők visszatekintenek az időben akkor elmondható, hogy Székesfehérvár rendkívül gazdag a repüléstörténelem tekintetében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a város már több mint száz éve is rendelkezett repülőtérrel, sőt egyes időkben a településen 4 aktív légi kikötő is üzemelt. A repterek közül a város központjától földrajzilag a legtávolabbra, a központtól mintegy 6 kilométerre fekvő börgöndi repülőtér volt az egyik legforgalmasabb mind közül. Szilády Dezső az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke elmondása szerint –

„A városban nagyon sok ember kötődik a repüléshez, és a repüléstechnika teremtette meg a város fejlődésének azon alapjait, amit az Ikarus és a Videoton is a saját javára tudott fordítani” – nyilatkozta a Platinum Zrt.-nek.

A repülőnap legfontosabb célja, hogy a fiatalokat bevonják a repülés világába, és minél több gyerek számára mutassák be vonzó alternatívaként a pilótaságot. A program története még az ezredforduló előttre nyúlik vissza, melyből érződik a Börgöndi Repülőnap népszerüsége.

28583 zmbbnrq

„Először 1995-ben rendeztük meg az eseményt, ez már a 28. alkalom lesz. Akkoriban még az itt lévő Honvédséggel közösen szerveztük, akkora sikere volt, hogy azóta hagyomány lett belőle. Akik már voltak itt, tudják mire készülhetnek, akik még nem voltak, jöjjenek el, mert itt tudják testközelből átélni a repülés valódi élményét” – tette hozzá Szilády Dezső.

Felhozatalban nem lesz hiány, hiszen igazán különleges történetű gépekkel is lehet majd a helyszínen találkozni. Ezek közül az egyik lesz a Magyarországon egyedülálló és egyetlen T-28A Trojan.  Ezt a típust a második világháború végén kezdték el gyártani, és a következő évtizedekben több meghatározó fegyveres konfliktus helyszínén is részt vett.

img 1548
img 1548

A repülőnap vendégei Rózsavölgyi Vilmos és fiai Vilmos és Árpád által üzemeltetett gépet tekinthetik majd meg, amelynek tényleg különleges történetéről így nyilatkoztak:

 „Először az amerikai hadseregben szolgált, később a francia légierőnél, de az argentin bázisok szolgálatában is állt egy ideig. Utána civilben repült, most pedig 2 éve Magyarországon van” – árulta el a pilóta.

Józsa Dávid az Albatrosz Repülő Egyesület alelnöke adott ízelítőt még arról, hogy milyen programokra számíthatnak azon nézők, akik jegyet váltanak az eseményre.

„Biztos, hogy itt lesz a honvédség Gripen típusú vadászrepülőgépe, de érkezik még tőlük helikopter és egy kiképzőgép is. Szegedi barátainknak köszönhetően itt lesz a Trojan, de a nézők megtekinthetik a repüléstörténeti gyűjteményünk egy részét, aminek tagja egy Blériot XI-es, az eredetivel száz százalékban megegyező replika…, azt gondolom, hogy ilyet még angol vagy francia repülőnapokon sem lehet látni. – zárta szavait az alelnök.

Sokszínű és izgalmas eseményekkel vár tehát mindenkit az Albatrosz Repülő Egyesület Börgöndön, ahol szeptember 10-én a 28. Börgöndi Repülőnapot és Légiparádét rendezik majd meg.

Forrás

Cikk-kép

Nyitókép

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...