0.7 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Házat akarsz venni, de a korábbi banki feltételeknek egyáltalán nem felelsz meg? .. Van megoldás!

Dátum:

Megosztás:

Alacsony fizetéssel, nulla önerővel házat venni? Lehetséges, mutatjuk, hogyan!

A Pénzcentrum ezúttal a kisebb települések, községek átlagos lakásárait vizsálta meg, illetve azt is megnézték, hogy mekkora önerőre, illetve az önerőn túl mekkora hitelre, utóbbi visszafizetéséhez pedig mekkora havi jövedelemre van szükségünk akkor, ha egy ilyen kisebb, vidéki településen szeretnénk lakást vásárolni. A különbségek hatalmasak – a legdrágább Pest vármegyei árak még a fővárosi árakat is meghaladják, miközben vannak olyan régiók is, ahol akár önerő nélkül is megvalósíthatjuk az ingatlanvásárlást.

A kérdés adott:

mennyivel kell kevésbé a zsebünkbe nyúlni, amennyiben egy kisebb településen, községben szeretnénk ingatlant vásárolni?

Nos, természetesen a válasz ebben az esetben is nagyban függ attól, hogy az ország melyik részén szeretnénk ingatlant vásárolni, illetve ebben az esetben sem mindegy, hogy az ingatlan használt vagy újépítésű-e.

A használt ingatlanok a községek esetében is Pest vármegyében (pontosabban akkor még megyében) voltak a legdrágábbak – ezek átlagára 37,4 millió forint volt 2022-ben. Pestet a Közép-Dunántúl régió követte egy jelentősen kisebb 22,4 millió forintos átlagárral, majd a Nyugat-Dunántúl következett 20,7 millió forinttal. A többi régióban azonban már nyomottabb, jóval 20 millió, sőt, többnyire 10 millió forint alatti árakkal találkozhattunk – a Dél-Dunántúlon 11,3 millió, Észak-Magyarországon 9,3 millió, a Dél-Alföldön 8,3 millió míg az Észak-Alföldön 6,7 millió forint volt a használt lakások átlagos ára a múlt évben.

Az új ingatlanok is Pest vármegyében voltak a legdrágábbak – átlagosan 69,5 millió forintot kértek el értük a pesti községekben. Ez azt jelenti, hogy ezek átlagára magasabb volt, mint a fővárosi új ingatlanok átlagára, mely 62,8 millió forint volt tavaly. Hasonló volt a helyzet a Közép-Dunántúl községeiben is – bár az itteni 53,1 millió forintos átlagár a fővárosi átlagárat nem haladta meg, ugyanakkor a közép-dunántúli (vár)megyeszékhelyek átlagárát igen (50,4 millió forint).

A Nyugat-Dunántúl új ingatlanjainak átlagára 47,9 millió forint volt tavaly, szemben az ottani székhelyek 37,7 millió forintos átlagáraival. Ugyanakkor ezzel listánk végére értünk – Észak-Magyarország, a Dél-Dunántúl, az Észak- és a Dél-Alföld esetében nem áll rendelkezésünkre adat az ottani új lakások átlagos áraira vonatkozólag.

Nincs is szükség jelzáloghitelre?

A magyarországi régiók közül négyben – a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, a Dél- és az Észak-Alföldön – is olyan alacsonyak voltak a használt lakások átlagos árai, hogy azokat akár fedezetlen személyi hitelből is meg lehetne vásárolni. Természetesen ezek a hitelek drágábbak, mint a jelzáloghitelek, ugyanakkor ezek felvétele esetén senki sem kérné rajtunk számon a kötelező 20 százalékos önerőt – tehát elviekben akár 0 forintos megtakarítással is vásárolhatnánk ingatlant ezekben a régiókban.

Azért csak elviekben, mert magasabb hitelösszegeknél a bankok már szigorúbban nézik, hogy pénzügyileg mennyire megbízható a hitelt igénylő ügyfél – a megbízhatóságnak pedig jó indikátora, hogy rendelkezik-e az ügyfél megtakarítással. Ha ugyanis azt látják, hogy a meglévő jövedelméből egy forintot sem volt képes eddig megtakarítani, akkor felmerül a kérdés, hogy a jövőben miből fogja fizetni a törlesztőrészletet.

Ennek ellenére érdekességből a portál megnézte, hogy mekkora törlesztőrészletek mellett tudnánk akkora fedezetlen személyi hitelt felvenni, hogy használt lakást vásárolhassunk a fent megnevezett régiókban. (A hitelösszeg tehát 11,3 millió, 9,3 millió, 6,7 millió és 8,3 millió forint, míg a futamidő minden esetben a jelenleg maximálisan elérhető 8 év.)

Forrás: Pénzcentrum
Forrás: Pénzcentrum

A fenti táblázat alapján látható, hogy a jelenleg a piacon elérhető legkedvezőbb ajánlatokból kiindulva havi 111 540 és 188 120 forint közötti törlesztőkkel kellene számolnunk, amennyiben a fenti négy régió valamelyikében szeretnénk használt ingatlant vásárolni. Ezek felvételéhez pedig – az 50 százalékos JTM-szabály alapján – nettó 223 080 és 388 620 forint havi jövedelemre lenne szükségünk. Ezen összegek mindegyike alacsonyabb, vagy csak minimálisan magasabb a KSH által számolt augusztus havi átlagbérnél.

Kisebb önerő és falusi CSOK

Természetesen a jelzáloghitelekre vonatkozó számításainkat most is borítani fogja, amennyiben jövőre tényleg bevezetik a 10 százalékos önerőt, illetve hajlandók/képesek vagyunk teljesíteni a CSOK jogosultsági feltételeit, és igényeljük a támogatást. Bár idén nyár óta megváltozott feltételekkel, de továbbra is elérhető a falusi CSOK, illetve 2024-től elérhetővé válik az új CSOK Plusz is.

További fontos és érdekes részletek a Pénzcentrum teljes cikkében olvashatók, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...