1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

Dátum:

Megosztás:

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás nem áll be mögéjük

– mondta Fábián Lajos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke, az Egészségügyi Tagozat elnöke a Portfolio Private Health Forum 2023 konferenciáján kedden.


Fábián Lajos felvezető előadása után a VOSZ Egészségügyi Tagozatának szekcióelnökei beszélgettek a saját szegmensükben működő vállalatok helyzetéről, kilátásairól, valamint az állami- és magánegészségügyi rendszer együttműködéséről – írja a Portfolio.

Békássy Szabolcs, az alapellátás és fogászati ellátás szekció elnöke szerint pozitívum, hogy már nem a pandémia van fókuszban, hanem a betegmenedzsment és a prevenció.

Kirschner András, a szakorvosi járóbeteg- és foglalkozás-egészségügyi ellátás szekció elnöke úgy látja: sokszor a szerencsétlen, többek között az átvezényléssel kapcsolatos kormányzati kommunikáció az oka annak, hogy sok a pályaelhagyó. A hálapénz kivezetése kapcsán megjegyezte: mivel az orvosokon nincs teljesítménynyomás, sokan lassítják a munkát és a felszabaduló időt a magánegészségügyben töltik.

Csernavölgyi István, a szakorvosi fekvőbeteg-ellátás elnöke szerint versenynek a magánszektor szereplői között kell lennie, nem pedig az állami és a magánszektor között. Az együttműködés olyan területeken is fontos, mint a várólisták csökkentése, de példaként említette a gerincgyógyászatot is. Hangsúlyozta az orvosok képzésének fontosságát, valamit azt, hogy a magánszolgáltatók itthon tartsák a szakembereket.

Gyarmati János, a diagnosztikai szekció elnöke elmondta: a CT- és MR-vizsgálatok államosításával kapcsolatban még rengeteg a nyitott kérdés. Jó lenne tudni, hogy mi az állam célja akár a következő 10 évre. Ezek nélkül ugyanis nem lehet tudni, hogy érdemes-e befektetni ebbe a szektorba. Az állami finanszírozással kapcsolatban példaként említette, hogy egy röntgenfelvételért az állam 1700 forintot fizet, ez azonban még a személyzet költségeit sem fedezi.

Rádai Tamás, az egészségügyi technológiai szekció elnöke arról beszélt, hogy nagyon magas a kórházak kintlévősége, és ugyan volt egy rezsit érintő konszolidáció, becslése szerint csak a tőketartozás 100 milliárd forintot tehetett ki a nyár végén. Ehhez jön még egy mintegy 10 milliárd forintos kamatkiadás, miközben az éves kamat 20 százalék feletti.

Skorán Ottó, az egészségügyi innováció és informatika szekció elnöke szerint válsághelyzetben az innovációnak kell felértékelődnie minden esetben. Hangsúlyozta: az élet fogja kikényszeríteni, hogy az adatvezérelt egészségügyről ne csak beszéljünk, hanem használjuk is. Az uniós források késése miatt az állami szektorban leállt az innováció, az egészségügy napi működésre állt át.Forrás: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....