16.8 C
Budapest
2023. október. 1. vasárnap

Itt a drámai bejelentés, eldőlhet a háború

Dátum:

Megosztás:

Több mint ötvenezer orosz katona tartózkodik jelentős haditechnikai felszereléssel a Donyeck megyei Bahmut térségében – közölte az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője egy vasárnapi tévéműsorban.

„Bahmutnál 52 ezer orosz katona és körülbelül 274 harckocsi, több mint ezer páncélozott jármű, valamint 150 tüzérségi rendszer és valamivel több mint 120 rakéta-sorozatvető van” – fejtette ki Illja Jevlas.

AZ UKRÁN HADSEREG KÖZLÉSE SZERINT AZ UKRÁN ERŐK BAHMUTTÓL DÉLRE FOKOZATOSAN NYOMULNAK ELŐRE, ÉS KÉNYSZERÍTIK VISSZAVONULÁSRA AZ OROSZOKAT ÁLLÁSAIKBÓL.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója a Telegramon arról számolt be, hogy a vasárnapra virradóra végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadás a berezivkai gabonatározókban okozott kárt. A hatóságok információi szerint sebesülés nem történt.

Oleh Szinyehubov, a keleti Harkov megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az éjszaka az orosz erők Sz-300-as rakétákkal támadták a megyeszékhelyt, és négy találat ért egy civil vállalatot, emiatt tűz ütött ki a telephelyén. Esetleges sebesülésről nem számolt be.

SZAVAI SZERINT AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN AZ OROSZ ERŐK A RÉGIÓBAN HARKOVON KÍVÜL LŐTTÉK MÉG BOHODUHIVKA, KUPJANSZK, CSUHUJIV ÉS IZJUM TÉRSÉGÉT IS.

Szombaton Harkovra öt Iszkander-K típusú robotrepülőgéppel mértek csapást az orosz erők, aminek következtében hat helyi lakos megsebesült.

Az ukrán légierő a Telegramon arról számolt be, hogy Oroszország szombat éjjel 16 rakétával, illetve drónnal támadta Ukrajnát.

Az ukrán vezérkar a Facebookon közzétett reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy Oroszország ukrajnai embervesztesége mintegy 530-cal 272 320-ra nőtt. Az ukrán erők az elmúlt egy napban megsemmisítettek egyebek mellett négy orosz harckocsit, 15 tüzérségi és két légvédelmi rendszert.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...