1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Itt az izraeli döntés: elsöprő csapás jön

Dátum:

Megosztás:

A Le Parisien című francia lap arról ír az izraeli sajtóra hivatkozva, hogy a Moszad és a Shin Bet, az ország külföldi és belföldi hírszerző szolgálatai különleges egységet alakítottak, amelynek feladata a két héttel ezelőtti, halálos dél-izraeli támadást vezető Hamász-kommandó tagjainak felkutatása és meggyilkolása.

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint az izraeliek az új egységgel fel kívánják gyorsítani a terroristák utáni kéthetes hajtóvadászatot.

A portál emlékeztet, hogy a Jerusalem Post szerint az egység nevét a „Nili” zsidó titkos szervezetről kapja, amely az első világháború idején a térség oszmán megszállása alatt működött. Az értesülések szerint ennek a csapatnak az lesz a célja, hogy megölje a „Nukbha” összes támadóját, a Hamász-kommandók tagjait, akik részt vettek az október 7-i halálos merényletben.

EZ AZ ÚJ EGYSÉG AZ „ISTEN HARAGJA” HADMŰVELETRE EMLÉKEZTET, AMELYET GOLDA MEIR MINISZTERELNÖK KEZDEMÉNYEZETT 1972-BEN, AZ 1972-ES MÜNCHENI OLIMPIAI JÁTÉKOK SORÁN AZ IZRAELI DELEGÁCIÓT CÉLZÓ PALESZTIN TERRORTÁMADÁS UTÁN.

Az egységnek, amelynek taktikai és hírszerzési küldetései is lehetnek, függetlenül kell működnie a többi Izraeli Védelmi Erők parancsnoki és irányító egységétől. Utóbbiak jelenleg inkább a csapások mögött álló sejtek, valamint a Hamászban a legfontosabbnak tartott, a Gázai övezetben található terroristák semlegesítésére koncentrálnak.

Több Hamász-vezetőt is likvidáltak már

A Hamász katonai szárnyának több kulcsfontosságú szereplőjét már megsemmisítették az izraeli hadsereg által az ellentámadás részeként végrehajtott légitámadások során. Az izraeli hadsereg szerint ezen a vasárnapon meghalt Muhammad Katmas, a Hamász-rakétahálózat magas rangú vezetője.

A Hamász egyik vezetője poitikai kellékként használta egy lelőtt terrorista kisfiát egy gyűlésen 2021-ben.FORRÁS: ISRAEL HAYOM

Az izraeli védelmi erők már bejelentették több parancsnok halálát a Hamász két héttel ezelőtti támadása óta, köztük Billal al-Kedra, aki a Hán Júnisz zászlóaljat vezette, és Ali Kadi, aki egy századparancsnok volt. Múlt szerdán az IDF azt közölte, hogy több mint 10 Nukhba-tagot ölt meg, miközben nagy horderejű terrorista alakulatokat vett célba a Gázai övezetben. Muhammad Deif, a Hamász katonai parancsnoka és Jahja Szinvar politikai vezetők állhatnak az október 7-i merényletek mögött a hadsereg tájékoztatása szerint.

Az Izraeli Védelmi Erők emiatt fő prioritásként kezeli a két férfi likvidálását. Egyes szakértők úgy vélik, hogy

SZINVAR ÉS DEIF MEGÖLÉSE JELENTŐSEN MEGGYENGÍTENÉ A HAMÁSZT.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....