-0.7 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Itt az új álompár? Lebuktak: nagyon úgy néz ki, Molnár Nini és Fucsovics Márton összejöttek

Dátum:

Megosztás:

Újabb álompár van születőben? Szemfüles rajongók szúrták ki, hogy a Feleségek luxuskivitelben és a Celeb vagyok, ments ki innen! egykori szereplője, Molnár Nini és a jelenleg legmagasabban jegyzett férfiteniszezőnk, Fucsovics Márton az utóbbi időben mintha egyre több időt töltene együtt.

Míg követőik egy emberként szurkolnak kedvenceik boldogságukért, addig a két sztár közösségi oldalaikra feltöltött beszédes fotóik arról árulkodnak, hogy az ismeretségük idővel túlmutathat a barátságon, és gyanítható, hogy egyre jobban élvezik egymás társaságát.

Szemfüles olvasóriporterünk kiszúrta, hogy a vonzó divattervező két hete a teniszező személyes boxából drukkolta végig Fucsovics mérkőzését a német Zverev ellen a párizsi Masters-tornán, szemmel láthatóan teljesen átadva magát a szurkolásnak.

fkxktkpturbxy9knjbkmjnimtm4zjbiztdhywm3ndfhzde1mtgyzgq5zs5wbmerlqlnaugawsm
Nini (a képp jobb szélén) két hete Párizsban tűnt fel Fucsovics Márton (balra) meccsén

– Nini egyáltalán nem fogta vissza magát, hangosan szurkolt, fel-le ugrált, nagyon izgult Marci sikeréért – számolt be egy olvasónk.

A magyar tenisz-Davis-kupa csapat vezére szerdán már a reptérről jelentkezett be 24 órán át elérhető Instagram-történetében, jelezve, egy hölggyel koccint, utazásra készen, majd nem sokkal később az előtte álló egyhetes nyaralás helyszínét is megmutatta a követőinek. Ezzel párhuzamosan Nini is hasonló történetet posztolt a közösségi oldalán, amelyből sokan arra következtettek, hogy együtt utaztak külföldre, hiszen a két – a Maldív-szigetekre hajazó – helyszín megszólalásig hasonlít egymásra.

Sokak szerint árulkodó, hogy Nini egy ideje tényleg feltűnően érdeklődik a sportág iránt: szeptemberi kampányában a modelljét is teniszruhába öltöztette, aki a hálónál, ütővel a kezében pózolt a reklámfotókon.

KÉP

A szexi tervező korábban elmondta, jó ideje keresi a boldogságot, s igyekszik teret adni az ismerkedésnek, amikor csak lehetősége van erre.

gjzktkpturbxy81ywi3ymq4odfinty2mwu3ndbhzgjiyme4zwyynje2nc5qcgeslqmazqfizqwgzqutlqlnaugawsm
Molnár Nini jó ideje szingli, ám nem titkolja, vágyik a szerelemre /Fotó: Instagram

– Úgy érzem, már beleférne az életembe egy párkapcsolat, sőt, szeretnék is, de nem mindenáron. Reménytelenül romantikus vagyok, tényleg a szerelemben hiszek, így ameddig nem jön el a lelki társam, addig nem lesz párom.Ám ha érkezik egy ilyen férfi, akár már most megállapodnék és családot alapítanék– nyilatkozta idén nyáron a Blikknek Nini. Nos, ki tudja, talán az imái meghallgatásra találtak…

Mindenesetre elképzelhető, hogy Fucsovics is szabadon ismerkedhet, hiszen nyáron röppentek fel a pletykák arról, hogy szakított szépséges menyasszonyával, Anett-tel, igaz, később olyan hír is jött, hogy kibékültek. Azóta viszont semmit sem hallani kettejük szerelméről, sőt, már a közösségi oldalaikon sem követik egymást, így elvileg semmi akadálya annak, hogy a sármos sportoló bátran ismerkedjen Ninivel.

Kerestük a sportoló menedzserét, akinek – bevallása szerint – nincs tudomása munkatársa magánéleti történéseiről, illetve Ninit is elértük telefonon, hogy megkérdezzük, valóban Fucsoviccsal tölti-e az idejét, ám sejtelmesen csak annyit mondott:

– Erről nem szeretnénk nyilatkozni – fogalmazott többes számban.

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....