-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Izgulhatnak a napelemesek – fontos árkérdést halasztott el a kormány

Dátum:

Megosztás:

Legkésőbb szombaton kellett volna közzétenni a bruttó elszámoláshoz nélkülözhetetlen áramátvételi árat, de egy friss kormányrendelet november 30-ra tolta ki a határidőt.

Fontos információra várnak azok, akiknek szeptember 7. után jutott eszükbe, hogy otthonukat napelemes rendszerrel szerelik fel. Azok, akik ezen időpont előtt kaptak engedélyt úgynevezett háztartási méretű kiserőmű telepítésére, a jelenlegi szabályok szerint az üzembe helyezéstől számított tizedik év végéig a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia alapján éves szaldóelszámolásban maradhatnak, a későn ébredőknek viszont csak a bruttó elszámolás marad: ebben az esetben a felhasznált villamos energiát ki kell fizetnie a felhasználónak, míg a napelemes rendszer által termelt áramot meghatározott áron veszi meg tőle az egyetemes szolgáltató, azaz az MVM.

Ezt az átvételi árat – amely tehát kulcsfontosságú tényező egy napelemes projekt megtervezésekor, hiszen alapjaiban határozza meg a megtérülés idejét – egy tavaly december 16-án megjelent kormányrendelet alapján legkésőbb november 11-én, azaz szombaton kellett volna nyilvánosságra hozni. Csakhogy a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egy újabb kormányrendelet, amelynek értelmében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a 2024. évi rendszerhasználati díjak mértékét legkésőbb november 30-ig kiadott határozatában állapítja meg, és

hivatal a határozatát a honlapján legkésőbb december 12-ig teszi közzé.

Így a bruttó elszámolásban lévő háztartások még néhány hétig várhatnak arra, hogy mennyi bevétellel számolhatnak jövőre, és januárig lehet, hogy mindössze 19 napjuk marad majd a kalkulálásra. Ez különösen annak fényében rövid határidő, hogy az eredeti jogszabályban, a 2007-es villamosenergia-törvényben az áll, hogy „a rendszerhasználati díjak mértékét a hivatal határozatban állapítja meg, legkésőbb a díjak alkalmazhatósága előtt 45 nappal”, valamint az is, hogy „a hivatal a határozatát a honlapján a rendszerhasználati díjak alkalmazhatósága előtt legalább 40 nappal közzéteszi”.

A változtatások azért érdekesek, mert bár Lantos Csaba energiaügyi miniszter már beszélt arról, hogy öt forint/kWh-ért veszik majd át a napelemesektől a betáplált áram árát, azt még hivatalosan nem hirdették ki.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....