1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

„Jelentős erőkkel” vonul a szlovák rendőrség a magyar határra

Dátum:

Megosztás:

Az illegális bevándorlóknak szánt erődemonstrációt indít és jelentős rendőri erőket vet be a szlovák-magyar zöldhatár ellenőrzésére Szlovákia – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a Dunacsúny-Rajka autópálya-határátkelőn hétfőn este.

Az illegális migráció kiszűrését célzó rendőrségi akció hétfőn este vette kezdetét. A szlovák kormányfő, aki két miniszterével személyesen részt vett a bejelentett rendőrségi akció megindításán is, már délután jelezte, hogy „jelentős erőkkel” készülnek az illegális migráció megfékezésére. A sajtótájékoztatón Robert Fico rámutatott: ez év kezdetétől több mint 46 ezer illegális migráns érkezett az országba, ami sokszorosa a korábban tapasztaltnak, s a kialakult helyzettel „muszáj kezdeni valamit”, mivel meglévő információik szerint már rövid távon is az illegális migráció fokozódására kell számítani. Robert Fico bírálta Ódor Lajos leköszönt szakértői kabinetjét, amely a rendőrségi kapacitások hiányára hivatkozva szerinte „nem tett semmit” az illegális bevándorlás megfékezésére.

A szlovák kormányfő a rendőrségi jelenlét megerősítésével kapcsolatban kifejtette: a mostani rendőrségi akció afféle – minden lehetséges műszaki eszköz bevetésével – indított erődemonstráció lesz a zöldhatáron, amellyel meg akarják mutatni, hogy a helyzet kezelhető. „Szlovákia kész az illegális migráció kezelésére” – szögezte le Robert Fico, hozzátéve:

az illegális migránsokat célzó akció során együttműködnek a magyarországi hatóságokkal,

és már a közeljövőben terveznek egy magyarországi látogatást is, amelyen a helyzet jövőbeli kezeléséről és az együttműködésről is tárgyalni fognak.

Matus Sutaj Estok belügyminiszter ugyancsak hangsúlyozta a magyar hatóságokkal történő együttműködés fontosságát, és azt mondta: a mostani akció egyértelmű jelzés akar lenni az illegális migránsoknak és az embercsempészeknek, hogy az új kormány véget vet annak az időszaknak, amikor „szabadon jöhettek az országba”. Rámutatott: tavaly ötezer illegális migráns érkezett az országba, az idén pedig már mostanáig csaknem tízszer annyi, ami veszélyes növekedés, különös tekintettel arra, hogy a legújabb információik és a balkáni bevándorlási útvonalon történtek azt mutatják, hogy kapcsolat van az embercsempészek és egyes terroristacsoportok között. „Elsődleges az emberek biztonsága és az, hogy azt az üzenetet küldjük, hogy Szlovákia az itt élő emberek számára van itt és nem az illegális migránsoknak” – szögezte le Matus Sutaj Estok.

Juraj Blanár külügyminiszter hangsúlyozta: a schengeni térség veszélyben van, s nem lehet hagyni, hogy Magyarország – amely már eddig is rengeteget fektetett be a probléma orvoslásába – továbbra is egyedül foglalkozzon a helyzet megoldásával.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....