1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Kis-Benedek László: a világ bizonytalan helyzetbe került

Dátum:

Megosztás:

Az orosz elnök csütörtökön aláírta az Átfogó Atomcsend-egyezmény (CTBT) moszkvai ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényt. Az egyezmény 1996 óta nem lépett hatályba, mert azt mások mellett az Egyesült Államok és Kína sem ratifikálta.

A nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződés ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényt először az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma fogadta el, majd október végén a felsőház is jóváhagyta egyhangúlag. Ezt a törvényt írta alá csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A döntés jelentőségét illetően Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak kiemelt: azok az országok, amik rendelkeznek atomfegyverrel, általában vagy nem írtak alá, nem ratifikálták, vagy kiléptek az egyezményből, így lényegében szabadon folytathatnak atomkísérleteket, rendszeresíthetnek atomfegyvereket. Annak, hogy bizonyos – atomfegyverrel nem rendelkező – országok ratifikálták, nincs különösebb jelentősége – jegyezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára. A szakember szerint a mostanihoz hasonló egyezmények – köztük az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés (CFE-szerződés), vagy a Nyitott Égbolt szerződés – megszűnése egyszerű és világos üzenetet hordoz magában:

a világ bizonytalan helyzetbe került azáltal, hogy a felsorolt megállapodások érvényüket vesztették.

A döntés eredményeként Oroszország több évtizednyi szünet után újabb kísérleti atomrobbantásokat is végrehajthat a területén, ami most már csak politikai döntés kérdése – folytatta Kis-Benedek László, kiemelve: az utóbbi időkben az atomfegyverek kérdése ismét előtérbe került, és ha mondjuk Oroszország akar egy újabb fejlesztést valamilyen területen, képes lesz erre.

Oroszország egyébként már februárban felfüggesztette részvételét az Egyesült Államokkal 2010-ben aláírt – a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött – új START szerződésben.

Moszkva: csak ha az USA is

„A jövőben is tiszteletben tervezzük tartani a kísérleti atomrobbantásokról harminc éve életbe léptetett moratóriumot” – írta közleményében a moszkvai külügyminisztérium pénteken, mindazonáltal hozzátéve, hogy ha az Egyesült Államok esetleges tömegesen hajtana végre ilyen kísérleteket, ez Oroszországot is hasonlóra kötelezné. Oroszország ugyanakkor továbbra is „aláíró ország marad, valamennyi ezzel járó joggal és kötelezettséggel” – emlékeztetett a tárca.

Az 1996-ban aláírásra megnyitott egyezmény egyelőre nem lépett életbe, mert ahhoz mind a 44, nukleáris technológiával rendelkező ország ratifikációja szükséges, ami egyelőre nem történt meg. Többek között az Egyesült Államok sem ratifikálta az egyezményt.

Az orosz katonai doktrína értelmében kizárólag védelmi célra lehet atomfegyvert alkalmazni, ha Oroszországot tömegpusztító fegyverekkel támadnák meg, vagy egy hagyományos fegyverekkel olyan agressziót hajtanának végre ellene, amely az „állam létezését fenyegetné”.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....