Kristálygömb – Németország

Az elmúlt évtizedben válságok, járványok és háborúk sorában egy dolgot biztosan megszokhattunk, sok forrásból, sok egymásnak ellentmondó hír jut el hozzánk. A kiszámíthatatlanság már-már életünk része lett. Ebben a káoszban jól esik néha megállni, és valami egészen más forrásból meríteni. Új cikksorozatunknak éppen ez a célja! Szeretnénk teret adni az alternatív értelmezéseknek, természetesen mindent a maga súlya szerint.
Aktuális világalakító történéseket más, spirituális szemüvegén keresztül, ezúttal Izabela, svéd jövőkutatóén keresztül.

izabela
Izabela

Módszerei: tarot, orákulumkártya, kocka. Ezeket, mint vezetők használja és ő, mint vevő az őt ért hatások alapján jósol. Ez lehet akár szag, íz vagy bármilyen más érzés.Fontos, hogy nagyon nehéz pontos időpontokat megadni, tehát mi is kezeljük rugalmasan! Amennyiben három hónapos időkeretet mond, könnyen lehet, hogy az négy-, öt- vagy hat hónap.

A korábbi részeink Oroszországról és az Amerikai Egyesült Államokró! Ahogy ígértük áttérünk Európába, annak is vezető országába, Németországba!

Előrejelzés Németország elkövetkező 6 hónapjáról!

A szimbólum és érzés, ami az országgal kapcsolatban lát Izabela egy sötét felhő, tele negatív energiával, ami rátelepszik a német társadalomra. Ez először hatalmas botrányokhoz vezet, ami elsőként az ország déli részén bontakozik ki és az utolsó csepp egy kémbotrány lesz, ami a rendfenntartó szerveket érint majd. Ez a szikra átterjed majd az ország többi részére is. Egy nagy fegyverszállítmányt megállítanak az egyik északi kikötőben, amelyről kiderül, hogy kérdéses a származása. A botrány lengyel politikusokat is érint majd. Sőt fény derül valamifajta csempészhálózatra is, melynek szálai Albániáig és Moldováig érnek.

Az időjárás is szeszélyes lesz, főként az ország közepén. Hatalmas esőzéseket és árvizeket lát a jós, amelyekkel egyidőben, földrajzilag közel hatalmas havazás és fagy lesz.
A lezárásokkal kapcsolatban is kiderülnek rendőri túlkapások és az egészségügyből is nyugtalanító igazságok derülnek majd ki. Ennek folyományaként az EU vezetőségéből egy nő Németországba menekül a következmények elől, de végül a törvény előtt kell felelnie. A német társadalom nem akar háborút, elegük volt belőle az elmúlt 100 évben és ennek hangot is fognak adni.

A magas árak tavasztól csökkenni kezdenek egy új gazdasági berendezkedésnek köszönhetően. Tavaszra a sötét fellegeket tisztább kép váltja. Ebben a hat hónapban úgy látja, hogy a Svájccal közös határ pár hétig zárva lesz, valamifajta ellenőrzés miatt. A belpolitikai feszültséget tovább fokozza majd, hogy olyan dolgokra derül fény, ami miatt gyermekeket el kell venni a szüleiktől, ennek a botránynak is egy nő vezető lesz a központi figurája. Lát továbbá egy repülőszerencsétlenséget.

Összeségében az német embereknek elegük lesz a szerepből, amit játszatnak velük és keresni fogják a valódi helyüket. A sötét felhők és a sötét tornyok nem az elkövetkező hat hónapban fognak ledőlni, de a változás megkezdődik. A következő kép már nem a közeljövőre vonatkozik, de az ország utolsóként ugyan, de kilép az EU-ból és újra bevezeti a márkát.

Ennyi mára, a következő részben Kína következik! Az teljes jóslatot itt látjátok!

Exit mobile version