1.7 C
Budapest
2023. december. 11. hétfő

Lerombolják az ország második Skála Áruházát – mutatjuk, mi lesz a helyén – videó

Dátum:

Megosztás:

A turisztikai fejlesztési program részeként megújul Tokaj történelmi belvárosa – számolt be az InfoRádiónak a város polgármestere. Posta György közölte: a sétálóutca egy része is megszépül, valamint a zöldterületek növelése érdekében reneszánsz kertet is kialakítanak a városban.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, nemrég a világ legjobb kiemelt települései közé választotta Tokajt az ENSZ Turisztikai Világszervezete. Magyar település először nyert ilyen rangos turisztikai díjat. Az idén az alapításának 950. évét ünneplő város öt földrész mintegy 260 településével versengve kapta meg a Best Tourism Villages of 2023-díjat.

Tokaj ráadásul történelmi léptékű beruházás előtt áll azok után, hogy tavaly átadtak egy öt- és egy négycsillagos szállodát, amelyek a városvezetés reményei szerint tovább erősítik majd a turizmust.

A fejlesztési projekt egyik része a sétálóutca 800 méter hosszan történő megújítása lesz – tájékoztatta az InfoRádiót Tokaj polgármestere. Posta György hozzátette: növelni szeretnék a belváros zöldterületeit, ezért egy mindenki által látogatható reneszánsz kertet is kialakítanak a városban.

„Ezek a fejlesztések most tervezési szinten vannak. A beruházások májusban indulhatnak”

– közölte Posta György, aki reméli, hogy fellendül a turizmus a városban. „Ha egyszer jól érezte magát egy turista Tokajban, akkor el fog jönni újból is” – fogalmazott.

Facebook-post

A projekt keretében lebontják a Tokaj Áruház elavult épületét, amelyet már fel is állványoztak és hétfőn elkezdődtek a munkálatok. Tokajban épült fel 1983-ban az ország második Skála Áruháza, az első Újbudán van. Tokaj lakosságának nagyobb része azonban ma Kis-Tokajban, a történeti városmagtól délre, kertes övezetben él, így az áruház látogatottsága az elmúlt évtizedekben jelentősen visszaesett, a környék megérett arra, hogy ráncfelvarráson essen át.

Fevebook-post

A felújításoknak köszönhetően az áruház helyén egy, a borvidék XVI. századi fénykorát idéző és a város arculatához illeszkedő épület emelkedik majd. A környező épületek állapotfelmérését már elvégezték, megkezdődött az építési háló telepítése és immár a bontásnak is nekiálltak, ami a tervek szerint januárig tart majd. A bontáshoz és az azt követő építéshez elegendő felvonulási területet tudnak biztosítani az épület mögött, így

a munkálatok nem zavarják majd a helyiek mindennapjait.

A tervek szerint új parkokat is kialakítanak, továbbá kávézók és éttermek nyílnak majd. Mindezek mellett renoválják Tokaj számos ikonikus épületét is, így többek között a műemléki városházát, a járási hivatalt, valamint a Zákó-házat is.

KAPCSOLÓDÓ HANG

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...