-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Már az USA sem ad több pénzt Ukrajnának? Szinte teljesen elfogyott az erre szánt keret

Dátum:

Megosztás:

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója közölte, hogy a szinte teljesen elfogyott az Ukrajna részére elkülönített pénz. Az USA támogatásának megszüntetése jelentés probléma lehet Ukrajnának, hiszen a támogatások nagy része innen érkezett.

„Szinte teljesen kimerült az Ukrajnának szánt pénzalap, az ország finanszírozására elkülönített összeg 96%-át elköltötte az amerikai kormány” – közölte a a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, John Kirby.

26 milliárd pénzügyi és 47 milliárd dollárnyi fegyvert küldött eddig Washington a harcban álló országnak, amiben az egyik legerősebb támogatójává vált Ukrajnának. Így nem kérdés, hogyha az USA úgy dönt, hogy nem tud több pénzt küldeni, akkor komoly problémákkal néz majd szembe Ukrajna.

A kérdés még nem dőlt el

A tanácsadó kijelentése, és az arra elkülönített kassza kiürülése nem jelenti egyértelműen azt, hogy innentől kezdve nem számíthat Ukrajnai amerikai segítségre. Már csak azért sem, mert Joe Biden nemrég egy 106 milliárd dolláros biztonsági alap összeállítását kérte a kongresszustól, aminek a nagy része, 60 milliárd dollár Ukrajnának menne.

Ám erre a kérdésre nem tudtak azonnal rábólintani a republikánusok, így komoly, akár hetekig elhúzódó vita alakulhat ki a Ukrajna pénzügyi támogatását illetően. Bár a republikánus vezetésű képviselőház elfogadott egy törvényjavaslatot a Biden által kért összegről, ebben nem szerepelt az Ukrajnának szánt csomag – írja a Portfólió.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....