-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Már ki is derült, hogyan folytatódik az evakuációs művelet a rafahi átkelőnél

Dátum:

Megosztás:

Egyiptom kedden jelentette be, hogy sebesülteket fogad a Gázai övezetből, majd kiderült, hogy külföldiek és kettős állampolgárok is elhagyhatták a területet. Van egy több mint 500 fős lista, az azon szereplőknek van lehetőségük elmenekülni.

Szerdán a gázai övezeti háború kitörése óta első alkalommal kelhettek át sebesült palesztinok Egyiptomba, hogy a helyi kórházakban ellátást kaphassanak. Három egyiptomi és egy palesztin biztonsági illetékes szerint legkevesebb 320 külföldi, illetve kettős állampolgár is elhagyhatta a palesztin övezetet.

Az egyiptomi al-Kahera televízió beszámolója szerint a sebesülteket szállító mentőautók egy része már elhagyta a rafahi határátkelőt al-Arís felé. (Határvédelmi források szerint az érintetteket biztonsági ellenőrzésnek vetik alá a határ egyiptomi oldalán.) Az egyiptomi Vörös Félhold megerősítette három palesztin páciens – két férfi és egy fiú – megérkezését is a Sínai-félsziget északi részén található városba.

Értesülések szerint összesen mintegy 90 súlyos sebesültet evakuálnak, illetve Raíd Abdel-Nasszer, az egyiptomi Vörös Félhold főtitkára közölte, hogy szerdán 525 külföldi, illetve kettősállampolgár kiutazását hagyták jóvá a rafahi határátkelőn keresztül. Ám szerdán csak mintegy 20 palesztin ápoltat vittek át Egyiptomba, és több mint 300 kettős állampolgár jutott még át a rafahi határátkelőn.

Késő késő délutánra aztán kiderült, hogy

csütörtökön ismét megnyílik az átkelő és ugyanilyen korlátozott rendszerrel fog üzemelni, csak azok mehetnek át rajta, akik szerepelnek a fent említett listán.

A sebesültek kimenekítéséről szóló megállapodás katari közvetítéssel jött létre, miközben Izrael tovább folytatta terrorellenes offenzíváját a Gázai övezet északi részében a radikális iszlamista Hamász ellen. Az egyezség szerint nemcsak sebesült civilek, hanem a három hete ott rekedt külföldi állampolgárok is elhagyhatják az izraeli erők által ostromlott palesztin övezetet.

Külföldi lapok beszámoltak róla, hogy ez a megállapodás független más, még megbeszélések tárgyát képező kérdésekhez. A Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások még folynak, és egy amerikai tisztviselő azt mondta a CNN-nek, hogy óvakodnak attól, hogy a két párhuzamos missziót összehasonlítsák egymással. Megerősítette azt is, hogy vannak amerikai állampolgárok is az Egyiptomba átjutottak között.

A hírportál egy magas rangú amerikai tisztségviselőre is hivatkozott, aki azt mondta, hogy a gázai külföldiek szabadon bocsátását célzó tárgyalások során a Hamász azt követelte, hogy néhány saját harcosa kerüljön fel a sérültek listájára és engedjék őket szabadon. Ezt a kérést elutasították – mondta a forrás.

A nyitóképen: A Gázai övezetből menekülők várják a rafahi határátkelőnél, hogy beléphessenek Egyiptomba 2023. november 1-jén.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....