20 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Megszólalt Széchenyi István egyenesági leszármazottja: ilyen körülmények között éli hétköznapjait

Dátum:

Megosztás:

Széchenyi Lili 19 éves, jógázik, falat mászik és énekel. Nem is akárhogy! A legnagyobb magyar ükunokája a zsigereiben érzi a felmenői küldetéstudatát, ami benne is buzog.

Göndör fürtök, vagány megjelenés és olyan érett hang, mintha egy harminc éves előadó búgna a mikrofonba… pedig Széchenyi Lili csak 19 éves. A Sztárban sztár leszek!  ifjú versenyzője bár már évek óta énekel, most először jelentkezett televíziós tehetségkutató versenybe. Mostanra érett meg ugyanis benne a gondolat: meg szeretné mutatni magát a világnak. 

Híres ősök 

Az énekesnő neve hallatán nyilván felmerül a kérdés, hogy nem rokona véletlenül a modern Magyarország egyik megteremtőjének, gróf Széchenyi Istvánnak? Lili ilyenkor meglepő természetességgel válaszol: de, az ükapám volt. Hogy milyen érzés a történelmünk egyik leghíresebb alakjának a leszármazottja lenni, arról Lili így mesélt a Borsnak: 

Már gyermekkoromban elmondták a szüleim, hogy Széchenyi István egyeneságú leszármazottja vagyok. Nyilván akkor még nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel az információval, de ahogy teltek az évek és idősödtem, kezdtem megérteni mit is jelent ez. 

– A hétköznapijaimat azonban nem ez határozta meg. Az édesapám Németországban nőtt föl, ő sem érzékelte fiatal korában ennek a súlyát, hétköznapi életet élt. Én is csak most, 19 évesen kezdem érteni, hogy ki is volt az ükapám, hogy a tetteivel milyen örökséget hagyott az országunkra és ezzel együtt természetesen ránk, a rokonaira is. 

Széchenyi Lili
Felelősségteljes örökséget kapott Lili (Fotó: TV2)

Teher vagy áldás? 

Amikor azt kérdeztük a fiatal énekesnőtől, hogy teher vagy áldás Széchenyi egyeneságú leszármazottjának lenni, így felelt: 

Egyáltalán nem teher, inkább kötelességtudat, amit ugyan senki sem helyezett rám, sem a tanáraim sem a szüleim, mégis azt gondolom, hogy ezzel a névvel nem élhetek haszontalan életet. 

– A felmenőim nagy dolgokat vittek véghez, így kötelességemnek érzem, hogy a saját eszközeimmel én is tegyek valamit. Az egyik ilyen eszközöm a zene, emellett pedig érdekel a szociológia és a pszichológia. A tervem, hogy valamilyen módon emberekhez kapcsolódjak, a segítségükre legyek, támogassam őket. A jövőben a szociológia területén helyezkednék el, de ez még a jövő zenéje, jelenleg az éneklés és a dalszerzés áll a fókuszban. 

Sztárban Sztár leszel? 

Elmondása szerint Lili azért jelentkezett a műsorba, hogy bemutatkozzon a nagyközönségnek. 

– A Sztárban sztár leszek!-kel az a célom, hogy többen megismerjenek – mondja. –Nincs rajtam nyomás, jól bírom a versenyhelyzeteket, úgyhogy már a válogatót is inkább élveztem, sem mint féltem tőle. Tulajdonképpen a legjobbat hozza ki belőlem a nyomás. Jó érzés volt a színpadon állni, megmutatni magam. Örülök, hogy az első körben sikerült tovább jutnom. 

Széchenyi Lili
Lili jól teljesített a válogatón, tovább is jutott Fotó: TV2

Kastély 

A beszélgetés végén természetesen megkérdeztük a fiatal énekesnőt arról is, hogy egy gróf leszármazottját milyen életkörülmények között kell elképzelni? Kastélyban élnek, fényűzésben? 

Korántsem. Nem lakom kastélyban. Nem panaszkodom, de  átlag életkörülmények között élünk. Vidéken egy parasztházban a szüleimmel. 13 éve költöztünk ide, van kiskertünk, és ennyi. Semmi fényűzés, semmi luxus. Sőt…

Az ükapámtól a legnagyobb bánatomra semmilyen ereklyém sincs. Sem egy szobor, vagy egy festmény, egy pénzérme, amit a kezével megérintett. Ezt azért sajnálom.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...