0.7 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Megszüntették az autós káoszt a Balatonnál, de fizetni kell érte

Dátum:

Megosztás:

A legtöbb déli parti településen még mindig ingyenes a várakozás autóval, csak néhány településen kell fizetni a parkolásért, ott is elsősorban a nyári időszakban.

A Somogy vármegyei portál, a sonline.hu összeállítása szerint tavalyhoz képest valamivel kevesebb pénz folyt be a dél-balatoni önkormányzatok kasszájába a parkolódíjakból, de így is elégedettek a rendszerrel.

Balatonföldváron 2016-ra elégelte meg az önkormányzat az ingyenes parkolás okozta káoszt. A helyiek és az üdülőtulajdonosok egy városkártya birtokában kedvezményesen parkolhatnak évi 10, illetve 20 ezer forint fejében. Az ide érkező vendégek automatán keresztül tudnak fizetni. Balatonföldváron három övezet van, ezek mindegyike a nyári időszakban fizetős. Éves szinten 40 millió forintos bevételt hoz a városnak a parkolás, ami az 1 milliárd forintos költségvetés 4 százaléka – a polgármester szerint nem is a pénzért, hanem a rendezettségért csinálják.

Zamárdiban 2018 óta kerül pénzbe a parkolás, a cél, hogy a városba érkező turisták számának növekedésével együtt járó infrastrukturális terhet és a szemétmennyiséget mérsékelje a település. A rendszert az önkormányzat saját cége üzemelteti, éves szinten 60–70 millió forintos bevételt hoz. Itt is kedvezményben részesülnek a helyiek és a nyaralók tulajdonosai: Zamárdiban élőknek 3000 forint az éves bérlet, a nyaralótulajdonosoknak és a balatonendrédieknek 5000.

Balatonbogláron 2023-ban lett fizetős a parkolás, a parti övezetben óránként 400, a többi zónában 300 forintot kértek óránként. Az első nyár tapasztalata az volt, hogy szabályozottabb a forgalom a városban. A bogláriaknak továbbra is ingyenes maradt a parkolás kártya kiváltásával. Augusztusig ezzel 72 millió forint bevételhez jutott a város költségvetése, amellyel a rendszer kiépítésének költségei meg is térültek. Ezentúl a befolyt összeget út- és járdafelújításra, valamint a szabadstrandok fenntartására tervezik fordítani.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...