1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Menekülttábort bombáztak le a Gázai övezetben: többtucatnyi halott – Részletek a tragédiáról

Dátum:

Megosztás:

A Gázai övezetben egy menekülttábort ért bombatalálat, a támadásban több tucat ember meghalt.

Ezeket látta már?Bezárás

A térség közepén fekvő al-Maghazi menekülttábort ért támadás áldozatainak számát egyelőre pontosan nem lehet tudni, de a gázai hatóságok szombat este több mint 30 halottról számoltak be – osztotta meg értesüléseit a CNN hírtelevízió.

Dr. Khalil al-Daqran, a Deir al-Balah-i al-Aksza Mártír Kórház ápolási vezetője a CNN-nek elmondta, hogy legalább 33 holttestet látott, ami állítása szerint izraeli légicsapás volt.

Más palesztin források szerint legalább 51 ember vesztette életét, több holttestet a romok alatt találtak meg. A CNN arról ír, hogy egy lakóházat bombáztak le, az áldozatok között sok a nő és a gyerek.

Dr. Al-Daqran elmondta, hogy az itteni kórház nem volt felkészülve a helyszínről érkező nagyszámú beteg fogadására, és hogy az üzemanyag- és készlethiány lehetetlenné tette a sebesültek megfelelő ellátását.

„A kórházban lévő, kezelésre szoruló emberek száma több mint kétszerese a kórházban lévő ágyak számának” – mondta a CNN-nek.

Az al-Maghazi menekülttábor a tengerparti enklávé központi részén található. Az ENSZ Segélyszervezete szerint a tábort szűk sikátorok és nagy népsűrűség jellemzi: több mint 33 ezer ember él itt, legfeljebb 0,6 négyzetkilométeres területen.

A támadásért a Hamász az izraeli erőket tette felelőssé, a Telegramon azt közölték, hogy a zsidó állam hadserege szándékosan a civil lakosságot bombázza. A támadás kapcsán az Izraeli Védelmi Erők közölték, hogy vizsgálatot indítottak, hogy csapataik a térségben voltak-e az incidens idején.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....