1.7 C
Budapest
2023. december. 12. kedd

Micsoda? Bárki bevezetheti a dollárt?

Dátum:

Megosztás:

Argentína dollárosítása most megválasztott elnökének egyik legfőbb kampányígérete volt a jegybank felszámolása mellett. Lehet ennek bármi realitása, vagy csak szimpla népámítás? – szemlézte ezt a kérdést az economix.hu

Az argentin Javier Milei, a szélsőjobboldali politikai outsider, akit gyakran hasonlítanak Donald Trump volt amerikai elnökhöz, radikális gazdaságpolitikájának megvalósítására tett fogadalmat nem sokkal azután, hogy megnyerte az ország elnökválasztási kampányát.

Milei, akinek megbízatása december 10-től 2027 végéig tart, a vasárnapi szavazáson a vártnál nagyobb különbséggel, elsöprő győzelmet aratott.

Az előzetes eredmények szerint a szavazatok nagyjából 56 százalélát kapta, és ezzel kényelmesen legyőzte Sergio Massa peronista gazdasági minisztert. 

Az eredmény mondhatni sokkolt mindenkit – Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága most kiugrik a közgazdasági tankönyvekből és elindul valami teljesen ismeretlenbe. 

Az 53 éves Milei korábban „anarcho-kapitalistaként” jellemezte magát, és a kampány során egy alkalommal még egy láncfűrésszel is hadonászott, ezzel is jelezve és persze retinákba égetve az állami kiadások csökkentésére irányuló szándékát.

A legfőbb ígéretek között szerepelt a vergődő peso felszámolása, a dollár hivatalos fizetőeszközként való bevezetése, az ország központi bankjának megszüntetése és a nyugdíjrendszer privatizálása. – emlékeztet írásában a CNBC.

„Ma visszatérünk arra az útra, amely naggyá tette ezt az országot” – mondta a győzelmi beszédben.

Az előtte álló kihívások azonban közel sem egyszerűek:

az ország gyakorlatilag permanens válságban leledzik, a mostani helyzet pedig újfent sokkoló. 2000 óta három államcsőd is volt a Argentínában.

A dél-amerikai országban nem az egyszámjegyű infláció miatt aggódnak, hanem inkább a 140 százalékos miatt. Eközben 5-ből 2 argentin él szegénységben, és a kulcsfontosságú mezőgazdasági területeket sosem látott aszály sújtja.

Milei közben pedig gazdasági sokkterápiát ígért. És hogy ez pontosan mit is jelent, azzal még talán ő sincs tisztában. 

Jöhet a dollárosítás

Ha megvalósulna a gyakorlatban Milei dollárosítási terve azt jelentené, hogy Argentína feladná a pesót, mint valutát, és helyette az amerikai dollárt használná. A lépés persze nem lenne példa nélküli: a többi között Ecuador és Panama is meglépte már, de egy Argentína méretű ország még hajszolta magát ilyen kísérletbe. 

Javier Milei, Argentína új elnöke
Javier Milei, Argentína új elnökeKép: Reuters

A lépésnek vannak persze támogatói, szerintük az átállás segíthetne megfékezni az elszabadult inflációt, és véget vethetne az ingadozó gazdasági ciklusoknak. A kritikusok viszont úgy érvelnek, hogy 

ez megfosztaná az országot nemzeti szuverenitásától,

és csorbítaná Argentína azon képességét, hogy érvényre juttassa a monetáris politikát, értve ezalatt például az alapkamat változtatását. 

„Argentína fő problémája 1876 óta a peso” – mondta Steve Hanke, a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott közgazdaságtan professzora a CNBC műsorában. 

„Az egész a központi bankkal és a pesóval van összefüggésben. Szóval, Mileinek jó ötlete ez. Dollárosítani kell, a dollárral szemben felhozott érvek közül ráadásul több abszolút ostobaság. Nevetséges az a felvetés is, hogy nincs elég dollárjuk ehhez” – mondta a professzor, aki bár nem vett rész Milei kampányában, ám tanácsadóként a csapatával segítséget nyújtott.

„Egy nagyon precíz műveletről beszélünk. Tehát, ha jól csinálják, hatalmas gazdasági fellendülés lesz Argentínában” – teszi hozzá. 

Ezzel szemben Jimena Blanco, a Verisk Maplecroft amerikai részlegének vezetője megjegyezte, hogy Mileinek jelentős strukturális reformokat kell végrehajtania, ha be akarja váltani ígéreteit, beleértve a gazdaság dollárosítást és a központi bank megszüntetését.

„Az előbbihez azonban dollárra van szükség, amivel a központi bank jelenleg nem rendelkezik, ezért az azonnali dollárral való ellátás valószínűsége továbbra is csekély” – írta egy kutatási jegyzetben.

Példa, az akad

Nagyjából egy tucatnyi kis ország van a világon, amely viszonylag jól elvan saját fizetőeszköz nélkül. Sőt, akár nagyobbak is: Ecuadornak sincs saját pénzneme, csak az amerikai dollárt használja. Az ország 2000-ben állt át, miután egy pénzügyi válság következtében a korábbi pénznem, a sucre teljesen összeomlott, az emberek pedig elkezdték dollárra váltani a pénzüket, és ezzel nem hivatalosan dollár-elszámolásúvá tették az ország gazdaságát. A kormány pedig előre ment és nem hátra: hivatalosan is átálltak. (Kicsit hasonló módon, ahogy Montenegró valamint Koszovó vezette be előszőr a német márkát, majd az eurót.)

Az amerikai turisták persze örülnek neki: nem kell pénzt váltogatni. De mit kaptak az ecuadoriak?

Először is, megszűnt a valutájuk instabilitása, ami komolyan hátráltatta a külföldi befektetéseket: az ország gazdasági fellendülést tapasztalt közvetlenül a dollár bevezetése után. A pénzügy, a közlekedés, a kommunikáció, a turizmus és a vendéglátás, valamint a jelentős olajipar – mindannyian szépen profitáltak az egyszerűbb külföldi tranzakciókból és a több befektetésekből. A hagyományosabb ágazatok, amelyek Ecuadorban elsősorban a mezőgazdaságot és a falusi gazdálkodást illeti, nos, ott már kevésbé volt érezhető. 

Másik példa Salvador: sokak meghökkenését kiváltva, az amúgy is meghökkentő lépéseiről híres Nayib Bukele elnök azt kezdeményezte, hogy a dollár mellett a bitcoin is hivatalos fizetőeszközzé váljon. 2021. június 9-én a világon elsőként a salvadori törvényhozás nagy többsége megszavazta a kriptodeviza törvényes fizetőeszközként való elfogadását. 

A pénzkészlet (és így a monetáris politika) ellenőrzésének kiszervezése egy másik országba valójában nem is olyan szokatlan

– hívja fel a figyelmet Eric B. Schnurer amerikai politikai tanácsadó egy korábbi publikációjában. Valójában jelenleg 25 ország (köztük Észak-Korea) köti gazdaságát részben vagy egészben az amerikai dollárhoz. 

Ez úgy hangozhat, mintha a monetáris politika kiszervezése egy másik országnak a szuverenitásról való szörnyű lemondás lenne, mindarról, ami egy államot állammá tesz. De természetesen nem mindenről mondunk le, csupán egy dologról a többi közül, ami egy államot állammá tesz. És az államok a kezdetek óta ezt teszik – mondja Schnurer, hozzátéve, hogy valójában a pénzkínálat feletti állami ellenőrzés a meglehetősen új keletű jelenség. A kormányzati funkciók némelyikét ki lehet, és már régóta ki is szervezik más országokba vagy akár magánszervezetekhez. Történelmi példák mutatják, hogy ez nem csak a pénzügyek területén van így.

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...