1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Migránsbandaháború a szerb-magyar határnál, minimum 3 halálos áldozat..

Dátum:

Megosztás:

Legalább három migráns meghalt, egy pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely péntek hajnalban tört ki migránsbandák között a magyar határ melletti Horgos külterületén – erősítette meg a rendőrség a szerbiai közszolgálati televízió értesülését.

Sors Róbert, a település vezetője a Szabadkai Magyar Rádiónak azt mondta, a rendőrség biztosította a terepet, Horgoson nincs veszély, ám mindenkit arra kért, hogy ne menjen a közeli Szelevényi erdő felé, amelynek közelében a lövöldözés történt.

Az M1 aktuális csatorna Híradójában pénteken délelőtt elhangzott: hajnali 3 óra körül kezdődött a lövöldözés a környéken, ahol az utóbbi időben migránsok szálltak meg a lakatlan birtokokat. A faluban még reggel a piacra menők is hallották az automata fegyverekből leadott lövéseket. Azóta a szerb rendőrök lezárták, biztosítják a területet és megkezdték a migránsok elszállítását – mondta a riporter a helyszínről.

Hozzátette: a horgosiak kálváriája már 2015 óta tart, rendszeresek az atrocitások. Most megint félnek, azt tanácsolták nekik, hogy zárkózzanak be, aki teheti ne menjen ki a faluból.

A szerbiai horgos tanácselnöke a Blikknek elmondta: a szerb rendőrség lezárta a környéket, a gyümölcsösökben a szüret pénteken elmarad. Az iskola működik, de aki félti a gyermekét és meg tudja oldani az elhelyezését, annak nem kell bevinnie.

Az utóbbi néhány hónapban több leszámolás is történt a szerb-magyar határ közelében migránscsoportok és embercsempészbandák között.

Felosztották a bandák a területet

Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet vezetője a Híradóban elmondta: Magyarország déli határánál a szerb oldalon szervezett bűnözői csoportok felosztották egymást közt a területet. Afgán és marokkói embercsempész bandák ellenőrzik a környéket, mindennapos a fegyverhasználat.
Már az is előfordult, hogy magyar határörökre tüzeltek. Sok fegyver érkezik koszovói és albán útvonalakon, nem várható, hogy enyhül a helyzet – jegyezte meg Marsai Viktor.

A migrációs válság tetőpontján, 2015-ben körülbelül egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, amelynek Szerbia is része. Hivatalos adatok szerint az illegális bevándorlás legnépszerűbb útvonala még mindig a nyugat-balkáni szárazföldi út.

Mivel a szerb hatóságok nem toloncolják ki azokat, akiket elfognak, csupán az ország északi határától a déli határig szállítják őket vissza, a migránsok sok esetben újra útra kelnek, és néhány nappal később elérik a magyar határt, ahol ismét megkísérelnek bejutni az Európai Unióba.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....