1.7 C
Budapest
2023. december. 12. kedd

Mobilapp lesz a személyi? – Rogán Antal bejelentése szerint jövőre jön a Digitális állampolgárság program

Dátum:

Megosztás:

Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön, Budapesten.

Rogán Antal a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) és a Mathias Corvinus Collegium társszervezésében megvalósuló II. Nemzeti szabályozói konferencián közölte: ezzel a lépéssel követik azt a trendet, hogy az emberek ma már a mobiltelefonjukon keresztül közelítik meg a világ ügyeit. Kiemelte: felhasználói oldalról azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert akkor az érintett a telefonjával bármikor igazolhatja személyazonosságát. Ráadásul egy gombnyomással rendezheti a fizetnivalóit az állam felé, egy központi mobilalkalmazáson keresztül.

Rogán Antal elmondta: arra számít, hogy jövőre kevesebb mint 1 millió, 2025-ben viszont már 3–5 millió felhasználója lesz a programnak. A fejlesztés alapelve, hogy minden, az állammal kapcsolatos adatnak végső soron az állampolgár a tulajdonosa, ezért az állampolgár rendelkezik arról, hogy adatait felhasználhatják-e.

Arra is kitért, hogy az új rendszerben kétféle ügyintézési típus lesz: az egyik az életesemény alapú, a másik pedig az e-Papír. Utóbbit a mostani rendszerhez képest teljes körűen megújítják. Az életesemény alapú ügyintézésről elmondta, hogy abban a leggyakoribb ügyek a születéssel és az autóátírással függnek össze, ezért ezt a kettőt a tervek szerint már 2025-ben elérhetővé teszik. A fejlesztés lényege, hogy az ügyintézés egy gombnyomással elindítható, ezt követően pedig a szükséges dokumentumokat az állam szerzi be.

A digitális állampolgársággal összefüggő törvényi szabályozásokat novemberben nyújtják be az Országgyűlésnek – mondta Rogán Antal, aki szeretné, ha a jogszabályt még december közepéig elfogadnák, és jövőre hatályba léphetne. Közölte: 2024-ben jelenik meg a Digitális állampolgár mobilalkalmazás, amely biztosítja az állam központi elérését. Első lépésben mindenkit megkeresnek, aki fent van az ügyfélkapun, hogy töltse le ezt a mobilalkalmazást. Azzal számol, hogy 2025-ben már minden, 10 ezer feletti esetszámú ügy digitálisan intézhető lesz, ahogy az életesemények közül a születéssel és az autóátírással összefüggő ügyek is. Továbbá elkezdődik a piaci szereplők bevonása is, hogy egy banki ügy vagy biztosítás intézésénél is használni tudják ezt a központi mobilalkalmazást.

A digitális állampolgárság az államot is kötelezi arra, hogy digitális állam legyen. Versenyelőnyt fog jelenteni a magyar gazdaság minden ágazatának

– fogalmazott Rogán Antal.

Biró Marcell, az SZTFH elnöke a konferencián elmondta: ebben a bizonytalan, felbolydult világban Magyarország történelmi lehetőség előtt áll az IT-gazdaság területén. Az állam az elmúlt 10–13 évben nagy lépéseket tett: a befektetőbarát adókörnyezet mellett az EU-s lehetőségeken belül is vonzó jogi, pénzügyi és infrastrukturális lehetőségeket tud biztosítani az ország a high-tech vállalkozások megtelepüléséhez. Ezek elősegítik a hazai innovációt, hozzájárulnak a magyar GDP növekedéséhez, a külföldi tőke beáramlásához és vonzó jövőképet tudnak adni a képzett magyar munkaerő számára – fejtette ki az SZTFH elnöke.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...