17.1 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Most mi van a tehenekkel? (2)

Dátum:

Megosztás:

Az előző cikkünk után, kicsit mélyedjünk el ebben a metán mizériában! Hans-Joachim Zillmer geológus szerint van néhány érdekes tény, amik közül egy-kettő viszonylag újonnan került felfedezésre, de van köztük olyan is, amit már a XX. század elején is tudtunk!

Németül tudóknak javasoljuk a videót végig hallgatni!

„Cows are the silent jury on the trial of mankind”

A 2000-es évektől tudjuk, hogy metán nem csak a Földön létezik, sőt nem is biológiailag képződött a túlnyomó többsége. Metán folyók és hatalmas metán tavak vannak a Szaturnusz Titán nevű holdján, sőt még a Plútón is meglepően sok található, fagyott állapotban. Még az üstökösök is tömegesen „böfögnek” metánt – több milliárd éve!
Ott is legeltettek teheneket? Ez mégis csak felháborító!
Ezt a tényt – és még hány másikat? – a hivatalos tudomány egyszerűen elhallgatja, illetve nem hozza összefüggésbe az itteni ZÖLDségekkel!

Akkor, hogy is van ez? Metán egyszerűen van. Biológiai úton több millió év alatt is csak a jelenlévő metán töredéke keletkezik, az emberiség pár ezer éve tenyészt tehenet ez az össz metánképződéshez képest minimális mértékű. Ráadásul kísérletekkel igazolták, hogy az univerzum alap-vegyületei közé tartzoó szén-monoxidból laborban lehet szenet, olajat és metánt előállítani. Pont úgy, ahogy azt az univerzum csinálja.

Még az elnevezés is rossz: fosszilis energia. A Plútón?

Hogy így még egy liter benzint sem tudott az emberiség laboratóriumban előállítani, az persze nem zavar senkit. Főleg a politikusokat és sok üzletembert nem, persze a többségük nem is érti, hogy miről is beszélnek! A hatalomhoz és a pénzhez értenek. A kutatási pénzek persze az őket támogatótudományos intézmények között osztódnak. Naháááát! A tudomány mégis csak egy szent dolog.

Zárásképpen hangsúlyoznám, hogy a környezetvédelem valóban fontos dolog, a szennyezéssel elég sok problémát okozunk Gaiának és magunknak. Csak az a probléma, hogy a szennyezés elleni küzdelemnek nagyságrendekkel kisebb a profit tartalma. Ezért mossák össze sokan a dolgokat.

Montvai György

SKYTING MAGAZIN

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...