-0.7 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Nagy István: az akkumulátoripar és a mezőgazdaság párhuzamosan fejleszthető

Dátum:

Megosztás:

Az agrárminiszter rágalomnak és pánikkeltésnek nevezte , hogy az akkumulátoripar elvenné a termőföldet a mezőgazdasági termelés elől, ugyanakkor egyedül hazánkban sikerült maximalizálni az agrárium társfinanszírozását.

Nagy István agrárminiszter is részt vett a XIX. Európai Kereskedelmi Napon, ahol megerősítette, hogy a kormányzat számára nemzetbiztonsági kérdés az ellátásbiztonság. A rendezvény után a tárcavezetőt a magyar agrárium válság- és inflációállóságáról, valamint az akkumulátoriparral szembeni kitettségéről kérdeztük.

A Kereskedelem napján a szektor képviselői arról beszéltek, bíznak az idei karácsonyban, de 2023-at elvitte a válság és az infláció, bár a következő év jobb lehet. 2024 jobb lesz?

Már látjuk azoknak a kihívásoknak a végét, amelyek negatívan hatottak a vásárlói szokásokra, a vásárlóerőre. Az élelmiszer-infláció, az energia-veszélyhelyzet, valamint a brüsszeli szankciókból eredő árnövekedések alapvetően rajzolták át mind az alapanyag-termelést, mind a feldolgozást és természetesen a kereskedelmet is. Láttuk az embereket eluraló bizonytalanságot a háború következtében, de a válság szült egy pozitívumot is, ez pedig a vásárlói tudatosság. A kormány intézkedései hatására az év végére piaci alapon is tűrhető és vállalható lesz az egy számjegyű infláció mértéke, és a karácsonyi bevásárlások helyrebillentik a kereskedelem bázishoz viszonyított mérlegét. Optimistán tekintek a jövő évre, túl vagyunk a sokkon, visszaáll az a normális vásárlói trend, amely a kereskedelem számára is kiszámítható biztonságot jelent.

Milyen karácsonnyal számol a kormányzat?

Több fontos intézkedést hozott a kormányzat, hogy segítsük a vásárlóerő visszaállítását, és a reálbércsökkenés megállítását. Ilyen például a Széchenyi Kártya bővítése. Az élelmiszer-vásárlásban tapasztalt korábbi visszaesés októbertől decemberig egészen biztosan helyre fog állni.

Jellemző az ágazat fontosságára, hogy az Európai Unió az agrártámogatások esetén nem talált jogállamisági aggályokat hazánkkal szemben, folyamatosan érkeznek a források. November elsején jelentette be, hogy a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok. Ezek hogy állnak?

A közös agrárpolitika (KAP) forrásai rendelkezésre állnak hazánk számára. A ’22-es és ’23-as átmeneti években több mint 1500 milliárd forintot fordítottunk az ágazat fejlesztésére, és 2900 milliárd forint áll rendelkezésre még 2027-ig, hogy a mezőgazdasági alaptevékenységet, úgy mint a termelést, és a feldolgozóipart, azaz a vidékfejlesztést tudjuk támogatni. Ebből 600 milliárd forint uniós forrás, és 2300 milliárd forint a nemzeti büdzséből való kiegészítés. A kormány stratégiai felismerése volt a világjárvány és a háború kapcsán, hogy a válság alatt támogatnia kell az agráriumot. Európában egyedül hazánkban maximális a nemzeti társfinanszírozás, ami így eléri a nyolcvan százalékot. Ez egy olyan forrásmennyiség, amivel a gazdálkodók számára biztosítani tudjuk az importtal szembeni versenyképességet. Célunk növelni a hazai termékek mennyiségét a kiskereskedelmi áruházláncokban.

Nagy István agrárminiszter 2023. október 16-án.
Nagy István agrárminiszter 2023. október 16-án.Kép: MTI Fotó

Hogyan lehet növelni ezt az arányt?

A vásárlók egyre tudatosabbak. Felismertük a rövid ellátáslánc kiemelt fontosságát. Mit tud egy hazai termék? A termőföldtől az asztalig biztosítva van a minősége, a megbízhatósága, és a mindenkori elérhetősége. Rosszul dönt az a cég, amelyik ezeket az előnyöket, ezt az imázst ne akarná kihasználni. A KAP keretein belül 5300 milliárd forint áll rendelkezésre Magyarország számára, ezt kihasználva szeretnénk 10 milliárd euróról 15 milliárd euróra növelni az exportunkat, a hozzáadott értéket másfélszeresére növelni, a kibocsátást pedig megduplázni.

Sokak szerint a most betelepülő akkumulátoripar épp a magyar agrárium elől szívja el a forrásokat és a munkaerőt. Mehet egyszerre a két fejlesztés?

Abszolút mehet párhuzamban is. Mert mi a fontos? Hogy az embereknek legyen vásárlóereje. Ahhoz munkahely és megfelelő munkabér kell. Ha kimaradunk a jövő iparágából, abból a szektorból, ami meg fogja határozni az elkövetkező évtizedek gazdasági növekedését, akkor egyszerűen olyan gazdasági hátrányba kerülünk, hogy nem lesz megfelelő vásárlóerő. Akkor hiába építjük fel a legmodernebb élelmiszer-feldolgozót, az embereknek nem lesz miből vásárolni.

Amikor azt a pánikot keltik, hogy az akkumulátorgyárak elveszik a termőterület, az rágalom, egy félreértelmezett helyzet. A mezőgazdaságban, a természetvédelemben azon dolgozunk, hogy hogyan tudunk termővé tenni olyan területeket, amelyeket a korábbi ipari tevékenységek tettek tönkre. Az elmúlt négy évben százezer hektárt állítottunk vissza termővé, és a következő három évben is több mint százezer hektárnyi barnamezős területet fogunk rekultiválni, termővé tenni, ami így újra mezőgazdasági és élelmiszeripari célokat tud szolgálni. A szigorú termőföld törvénnyel arra kényszerítjük az ipari vállalkozásokat, hogy a már ipari területnek szánt területen fejlesszenek, az állami támogatást is azok kaphatnak, akik vállalják ezt. Így tudunk összhangot teremteni a teremtett világunk megőrzése és az emberek által joggal elvárt megélhetési biztonság és gazdasági növekedés között

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....