20 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Nagy terveket sző a katari emírrel Orbán Viktor + képgaléria

Dátum:

Megosztás:

A karmelita kolostorban fogadta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tamím bin Hamád al-Száni katari emírt, aki augusztus 20-án érkezett Budapestre az atlétikai világbajnokság alkalmából.

Az MTI közlése szerint a felek plenáris tárgyalást tartottak Varga Mihály pénzügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Máté János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár, valamint Korom Ferenc, Magyarország dohai nagykövete részvételével.

A két ország vezetője ezután a Parlamentbe is ellátogatott, ahol megtekintették a Szent Koronát és a kornázási jelvényeket az Országház Kupolacsarnokában.

ÁL SZÁNI, Tamím bin Hamad; ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Hazánk és az Öböl-menti ország kapcsolatai egészen az 1990-es évekre nyúlnak vissza, ám a két ország közötti együttműködés a 2000-es évek elején lendült fel igazán. Az ukrajnai háború azonban még szorosabb kapcsolatokat eredményezett, ugyanis a konfliktus okozta energiaválság következtében hazánk is igyekszik bővíteni energiabeszerzési kapacitásait.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban bejelentette, akár már 2027-től érkezhet Magyarországra a cseppfolyósított gáz (LNG) az Öböl-menti királyságból, a gázszállítás volumene akár milliárd köbméteres méretű is lehet.

Emellett egyes értesülések szerint a katari állam is érdeklődik a Liszt Ferenc repülőtérbe való befektetési lehetőségek iránt. Magyarország és Katar között az együttműködés évről évre egyre nagyobb méreteket ölt: tavaly 15 százalékkal nőtt a Katarba irányuló magyar export, amelynek következtében rekordösszeget, 69 millió dollárt ért el. A teljes áruforgalomban is növekedést mutatnak a statisztikai adatok: 24 százalékkal, 76 millió dollárra nőtt.

Katar Oroszország és Irán után a világ harmadik legnagyobb földgáztartalékával rendelkező ország, nem véletlen tehát, hogy az ukrajnai háború következtében egyre jobban felértékelődött a szerepe az energiabiztonság területén.

Tamím bin Hamád al-Száni a Sándor-palotában is járt, ahol Novák Katalin köztársasági elnök fogadta ünnepélyes keretek között. Novák Katalin Facebook-oldalán arról számolt be, a Magyarország és Katar közötti együttműködési lehetőségek kerültek középpontba a tárgyalás során.

Hozzátette: hamarosan Katarban folytatják a kapcsolatok elmélyítését.

„Katar és Magyarország is bőven tapasztalta, tapasztalja a nemzetközi liberális mainstream gátlástalan nyomásgyakorlását. Mindez megerősíti stratégiai partnerségünket és elkötelezettségünket a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd szükségessége mellett” – írta Facebook-oldalára Szijjártó Péter a találkozót követően. Hozzátette: „patrióták vagyunk, ezzel együtt tiszteljük egymást, egymás történelmét, kultúráját és vallását. Ez elég erős alapot ad együttműködésünknek, amit ma megerősítettünk Lolva Al-Hater nemzetközi együttműködési miniszterrel”.

opera pillanatfelvétel 2023 08 21 162034 magyarnemzet.hu
Hazánkban járt a katari emír, magyarnemzet.hu

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) fogadja Tamím bin Hamad ál-Száni katari emírt a karmelita kolostorban 2023. augusztus 21-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...