1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Nagyobb emelést akar, ezért nem írja alá a jövő évi bérmegállapodást az egyik szakszervezeti szövetség

Dátum:

Megosztás:

Szociálpolitikai oka van annak, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nem írja alá a jövő évi minimálbér, illetve a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást, kevesli ugyanis az emelés mértékét – közölte a MASZSZ csütörtökön.

A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert – a szövetség közleménye szerint – Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter állítására reagált, miszerint a szövetség hátráltatta a tárgyalásokat, majd „nyilvánvalóan politikai okokból” a megállapodást sem írja alá.

A közleményben Zlati Róbert elnök emlékeztetett: a szövetség hetekkel ezelőtt leszögezte, majd végig ki is tartott amellett, hogy kevesli a 10 százalékos emelést a garantált bérminimumért dolgozók számára. Hozzátette: a béremelést a MASZSZ tartózkodása ellenére mindenki megkapja már december 1-jétől.

Az elnök leszögezte: a MASZSZ makacs elszántságát nem pártpolitikai okok vezérelték, hanem szociális érzékenység: nagyobb emelést szeretett volna elérni a garantált bérminimumért dolgozók számára. Álláspontja szerint nem akadályozták a tárgyalásokat, csak kitartottak a garantált bérminimumért dolgozó legszélesebb munkavállalói réteg érdekei mellett.

A MASZSZ elnöke kiemelte: az év egészére 17,5-17,7 százalékos az inflációs előrejelzés, és a garantált bérminimumot keresők vásárlói kosarában éppen a legnagyobb tétel, az élelmiszer drágult mindennél jobban. Nekik a 10 százalékos mérték nem jelent érezhető életszínvonal-emelkedést, ugyanakkor jóval többen vannak, mint a minimálbérért dolgozók, akik most 15 százalékos emelést fognak kapni – fűzte hozzá.

Zlati Róbert közölte: a minimálbér és a bérminimum közötti különbség csökkenését, illetve azt a kormányzati elképzelést – miszerint a két tételt négy év alatt össze kell olvasztani, illetve az országos bérminimumot felváltani egy ágazati bértarifarendszerrel – csak akkor lehetne elfogadni, ha a megállapodásban a kormány garanciát vállalna az ágazati bértarifa rendszer létrejöttét ösztönző konkrét intézkedésekre: jogszabály-módosításra, ágazati párbeszéd megerősítésére és a megállapodásokat elősegítő ösztönzőkre.

(MTI)

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....