2.9 C
Budapest
2023. december. 11. hétfő

NAPÚT – 12: AZ Utolsó vacsora szereplői – András

Dátum:

Megosztás:

András apostol vagy Szent András a kereszténység szerint egyike volt a tizenkét tanítványnak, akik szem- és fültanúi lettek Jézus földi művének, majd vértanúságot szenvedtek.

A Galileából származó András testvére volt Simeon Péter, akit Jézus az egyház alapjává tett meg. András Isten-keresésére jellemző, hogy a Jézus szolgálatát előkészítő utolsó próféta, Keresztelő János tanítványává szegődött, majd miután szolgálata csúcsán Keresztelő János rámutatott az „Isten Bárányára” (Jézusra), András azonnal Jézus követője lett.

A Bak a Föld elem legtitokzatosabb jegye. Szorgalmas, dolgos, ambiciózus – ám a lelke mélyén egy útkereső. Kissé távolság tartó, hiszen a Szaturnusz jól megméri, hogy kivel barátkozik, kit enged magához közel. Komoly, megfontolt, tartózkodó, és tisztességes emberek születnek ebben a jegyben.

Amikor Andrást a Bak jegyével azonosítjuk, akkor a csontos kezét, szögletes arcát és más olyan jellemzőit tekintjük, amik a Bakhoz és az ott uralkodó Szaturnuszhoz köthetőek. A karakterekben persze van egy kis -tól – ig, ezért lehet az, hogy vannak apostolok, akiket nem mindenki ugyanúgy értelmez, illetve ért. András is ezek közé tartozik. A Merkúrhoz is közel érzik páran, ezért vannak festők, akik az ikrekkel azonosítják. Ez nem egy eldöntendő vita, hiszen a jegyek dinamikus rendszer, nem teljesen „kockás”.

Különlegessége még, hogy Szent András szerepel a Szent Koronán is. Ez egy külön, mély téma – ezzel majd egy kicsit később foglalkozunk.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...