1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

NAPÚT – 5: AZ Utolsó vacsora szereplői – Tádé

Dátum:

Megosztás:

Jobbról balra haladva a harmadik apostol Szent Júdás Taddeus. Vigyázat! Nem tévesztendő össze az Iskarióti Júdással, aki végül is elárulta Jézust a rómaiaknak.

Magyarosabban Tádé a becsületes neve. Róla a Magyar Katolikus Lexikonban ezeket lehet megtudni:

A Közel Keleten tevékenykedett, majd egyes források szerint Perzsiában halt vértanúhalált, mások szerint visszatért Jeruzsálembe, és ott. Amíg élt, vitte a hírt az embereknek, és innen származik egyik fő, neki tulajdonított tulajdonsága is.

Tádé lendületes, mozgalmas, kommunikációban erős. Bizony ilyen a Merkúr, ami viszont az Ikrek-ben van otthon. Az Ikrek a magyar hagyományban is igen jelentős, hiszen az egymást védő ikrek – Hunor és Magor a mondáink eredetéhez vezetnek.

Milyen ás ez a szemlélet, mint az egymást ölő ikrek, ugye? Egy híres arany-ikerpárt oda is helyeztünk a képre.

Milyen a május végétől június végéig terjedő időszak?

Tádéból sugárzik a lendület, jobbra lendül a keze, de balra néz és valamit nagyon magyaráz.

Közel a fény kiteljesedése, hiszen az ikrek vége egybeesik a nyári napfordulóval!

Az Utolsó vacsora képet szemlélve érdemes megjegyezni, hogy az apostolokat ábrázoló figurák hármasával szerepelnek a képen, négy csoportban. Tavasz, nyár, ősz és tél.

A tavasz (kos – bika – ikrek) a felszabaduló energiákat szimbolizálja. Nálunk a június már a nyárhoz tartozik, de ne felejtsük: június 21-ig tart a csillagászati tavasz! A tavaszi nap-éj egyenlőségtől egészen a nyári napfordulóig. Itt mindig hosszabbodnak a nappalok. Június végén teljesedik ki az év, a fény az északi féltekén.

Leonardo is tudta, mint annyi más ember a középkorban, hogy a teljesség időben is, térben is és a kereszténységben is benne van (persze más vallásokban is). Jézus emelkedik ki a 4 darab hármasból, hiszen ő a teljesség maga.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....