18.8 C
Budapest
2023. október. 1. vasárnap

Nem jut hozzá a családi pótlékhoz a négy gyermek családja Vanda tragikus halála után..

Dátum:

Megosztás:

Zárolták annak az édesanyának a számláját, aki négy gyermeket hagyott hátra, pedig arra jött a családi pótlék.

„Mindenkinek nagyon hálásak vagyunk!” – mondta a Borsnak Vanda édesapja, Kucsera Imre. Ahogyan azt megírtuk, a Bács-Kiskun vármegyei Tasson élő 28 éves Vanda néhány hete adott életet negyedik gyermekének, a kis Gergőnek. Először minden rendben volt, de néhány nappal később rosszul lett, kórházba kellett szállítani, ahol azonnali műtétre volt szüksége. Ám azt nem élte túl.

Olvasóink gyűjtést szerveztek a családnak, ami miatt Imréék nagyon hálásak, így ők is szeretnének másokon segíteni. 

Más gyerekeken is fognak segíteni

 Amióta Vanda meghalt, rengeteg adományt kapunk

– folytatta Imre. „Nagyon hálásak vagyunk érte, nem is sejtettük, hogy ennyi jó ember van! A pénz mellett – ami óriási segítség a négy gyermeknek – kapunk még gyerekruhákat is. Sokan gondoltak a 7 éves Adélra, a 4 éves Martinra, a 2 éves Rebekára és a néhány hetes kis Gergőre. Sok ruhát kaptunk, köztük például télieket, amik most jók Gergőre, de mire beköszönt a hideg, már kinövi. Ezért úgy döntöttünk, hogy az ilyen ruhákat, mindazt, amit a mi gyermekeink nem használnak, mi is felajánljuk a környékbeli rászoruló gyerekeknek és a családjaiknak. Így ezek is jó célt fognak szolgálni.”

Ezért nem hozták el a temetésre a kicsiket

Ahogyan arról korábban írtunk, Vandát éppen legnagyobb kislánya születésnapján hamvasztották el. Hófehér urnáját pedig pénteken kísérték a gyászolók az utolsó útjára. A gyönyörű nőt csendben, egy hang nélkül gyászolták, egyedül Vanda édesanyja lélektépő zokogását lehetett hallani. Az asszony összeomlott, őt a rokonoknak és a férjének kellett támogatnia. Vanda szerelme, András pedig egyedül jött el, a gyermekeik nélkül.

 Nem akartuk a kicsiket kitenni ennek

– indokolta döntésüket Imre. „Bőven elég nekik az, hogy esténként hiába keresik az anyjukat, ő fürdette és fektette le mindig őket. Szegények, nem értették volna a temetést, túl kicsik, esténként azt mondogatják: anya a legfényesebb csillag az égen. Megkértünk egy barátot, ő vigyázott rájuk otthon a szertartás ideje alatt.” 

Trombózisban halt meg

Ahogyan azt megírtuk, amikor Vanda rosszul lett néhány héttel a szülés után, mentővel vitték a kecskeméti kórházba. Azonnal meg kellett műteni, de már nem tudták őt megmenteni. Végül kiderült, hogy egy vérrög elérte a szív artériáját és elzárta a szívét.

Trombózisba halt bele a kislányom. Még elköszönni sem tudtam tőle…

– mondta korábban a gyászoló apa.

Segítségre van szüksége a családnak

Bármi történik, a családot egyben fogjuk tartani!

– fogadkozott Imre.

„A vejemnek a munkahelye hamarosan megszűnik, így még nehezebb lesz anyagilag négy gyerekkel. Mi mindent megteszünk. Inkább én nem eszem, de az unokáimnak legyen mit ennie! A lányom számláját is azonnal zárolták, egyelőre nem férünk hozzá, pedig arra jött a családi pótlék. Még nem tudjuk, mi lesz, de szükségünk van segítségre.”

Aki segíteni szeretne a családnak, itt teheti meg

Olvasóink kérésére közöljük a család számlaszámát: 10402128-86768366-80571009, számlatulajdonos: Kocsi András.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...