0.7 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Novemberben érkezik a nyugdíjemelés: mutatjuk a pontos összegeket

Dátum:

Megosztás:

Már csak néhány hét és minden nyugdíjas megkapja a novemberi emelést. Mutatjuk, milyen összegre számíthat.

Feltétlenül szükség van kiegészítő nyugdíjemelésre novemberben – nyilatkozta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő néhány hete. Állítása szerint novemberben az átlagos nyugdíj összege 216 ezer forintra emelkedhet és további 82 ezer forintos egyszeri juttatást is kaphatnak az idősek.

Már három hét sincs addig, hogy a nyugdíjasok és más jogosultak megkapják az emelt összegű járandóságot, amelyről a hivatalos rendelet október elején jelent meg. Magyarországon közel két és fél millió a nyugdíjas, így rengetegen várakozhatnak már a magasabb novemberi összegre. A nyugdíjak utalása, illetve kézbesítése most is a meghatározott rend szerint történik: az utalás mindig a hónap 12. munkanapjához legközelebb eső munkanapon történik, ez idén novemberben 10-e, péntek lesz.

A Magyar Posta minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a havi rendszerességű nyugdíjakat. A nyugdíjasok minden év novemberében megkapják az úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárt, amelyben megtalálják a következő év minden hónapjára a konkrét kifizetési napokat. A nyugdíjak kifizetése nyugellátási utalványon történik készpénzben, a címzett lakóhelyén, összeghatártól függetlenül. Általánosságban igaz, hogy a hónap 15. napjáig meg szoktak érkezni a nyugdíjak a postán keresztül is.

2023-ban is a hónap 12. munkanapjához legközelebb eső, azt megelőző munkanap a nyugdíj utalásának a napja, amely november 10-re esik majd, mivel november 12-e vasárnapra esik. 2023 novemberétől 3,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Mit is jelent azonban ez a gyakorlatban? Mekkora lesz az emelt nyugdíj és az egyösszegű kompenzáció? Mivel százalékos emelésről van szó, ezért attól függ, ki mekkora összeget kap novemberben, hogy eddig mennyi volt a nyugdíja (vagy egyéb járandósága). A Pénzcentrum egy novemberi nyugdíjkalkulátort hozott létre, amellyel könnyedén kiszámolható, mekkora összegre számíthatnak az idősek a legutoljára kapott nyugdíj összegéből.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...