-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Olaf Scholz: beszélni fogok Vlagyimir Putyinnal

Dátum:

Megosztás:

A német kancellár bejelentette, hogy újból szeretné felvenni a kapcsolatokat Oroszország vezetőjével.

„Beszélni fogok vele” – jelentette ki Scholz Nuthetalban, a városházán rendezett tanácskozáson. Hozzáfűzte, hogy még nem egyeztetett időpontot, és nem várja, hogy a tárgyalás bármiféle megállapodással végződhet.

Scholz és Putyin legutóbb tavaly december 2-án beszélt egymással telefonon. A német kancellár ismételten jelezte, hogy alapvetően kész a tárgyalásra, de Putyinnak is lépéseket kell tennie ez ügyben.

A kancellár Nuthetalban arra figyelmeztetett, hogy

a világnak nem kellene túlbecsülnie Németország befolyását.

Elődjét, a szociáldemokrata Helmut Schmidtet idézte, aki annak idején arról beszélt, hogy „Németország egy közepes méretű hatalom, és jó lenne, ha nem tekintenénk magunkat nagyobbnak, mint amekkorák valójában vagyunk”.

A kancellár a kétállami megoldást támogatta a közel-keleti konfliktus megoldásával kapcsolatban. „Kell hogy legyen kilátás Izrael mint állam és egy palesztin állam békés egymás mellett élésére” – fogalmazott hozzátéve, hogy ez Izrael jól felfogott érdeke is.

Scholz abbeli reményének adott hangot, hogy a Hamász legyőzése növeli a két állam békés egymás mellett élésének esélyét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Németország elutasítja a zsidó telepek építését Ciszjordániában, és elítélte, hogy a telepesek támadásai megszaporodtak a palesztinok ellen a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i terrortámadása óta.

Scholz nem sokkal később közleményt adott ki, amelyben beszámolt arról, hogy telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel,

és kijelentette neki: azonnal javítani kell a Gázai övezet civil lakosságának humanitárius helyzetén. Egy humanitárius tűzszünet jelentősen növelné ennek esélyét – tette hozzá.

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....