1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Orbán Viktor: Brüsszel jogilag megerőszakolta Magyarországot

Dátum:

Megosztás:

Brüsszel jogilag megerőszakolta Lengyelországot és Magyarországot a migrációs paktum áterőszakolásával.

A migrációt illetően tehát nem lesz kompromisszum. Sem ma, sem pedig a következő években. Megvédjük a határainkat a migránsoktól és a brüsszeli bürokratáktól is!

– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az X-portálra feltöltött videójában, a spanyolországi Granadából bejelentkezve. A kormányfő az az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek találkozóján vesz részt, ahol elmondta

nincs esély arra, hogy az európai uniós tagországok vezetői között megállapodás szülessen a migrációról. 

A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy politikailag mindez lehetetlen, ugyanis korábban arról állapodtak meg, hogy egyhangú döntés születik a migráció szabályozásáról, de ezt megváltoztatták, és a csomagot Magyarországot és Lengyelországot megkerülve, „jogilag megerőszakolva” mégis áterőltették. – Ezután nincs esély sem kompromisszumra, sem megállapodásra, és nemcsak most, hanem évekig – közölte Orbán Viktor.

Twitter-poszt

Lengyelország határozottan elutasítja a menekültek elosztását az uniós tagállamok között a Brüsszelből és Berlinből érkező diktátum alapján – jelentette ki Mateusz Morawiecki is a migrációs paktum kapcsán. A lengyel miniszterelnök szerint a tervezet kidolgozása során az unió „összejátszott” Donald Tusk volt lengyel miniszterelnökkel, az Európai Tanács korábbi elnökével.

– Brüsszel Tusk pártjának támogatásával megkezdte a megvalósítani ezt a tervet, vagyis befogadni az illegális bevándorlókat, illetve azoknak az országokra, amelyek nem akarnak illegális bevándorlókat befogadni, drákói intézkedéseket vetnek ki – fogalmazott a lengyel kormányfő.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió tagországai állam- és kormányfõinek kétnapos tanácskozására érkezik Brüsszelben 2023. június 29-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....